Volt egyszer egy Vágóhíd.
A Polgári vágóhíd 1914-ben épült, a település északi részén, a Selypes-hídtól nyugatra, „kint a falu szélen”, ahol a szél mindig erősebben fújt, és ahol azok a létesítmények kaptak helyet, amelyeknek nem a központban volt a helyük.
A 20. század elején Polgár mezővárosi jellegét még erősen meghatározta a pusztai állattartás és a marhakereskedelem, amely már a 17. századtól fontos része volt a település életének. A gazdáknak szükségük volt egy olyan helyre, ahol rendben, tisztán, ellenőrzött körülmények között lehetett levágni a jószágot, ez akkoriban komoly előrelépésnek számított.
A vágóhíd épülete a maga idejében korszerű volt: vastag falak, nagy belmagasság, szellőzőnyílások, külön helyiségek a feldolgozáshoz, és egy tágas udvar, ahol egyszerre több állatot is el lehetett különíteni. A kerítésen túl még egy dögkút is helyet kapott, ahogy az akkoriban szokás volt.
A Vágóhíd. Képforrás: Vighné Lovász Éva Digitalizálás: Balatoni Réka Forrás Polgár Anno facebook oldal
A mellékelt fénykép, amely a ’80-as években készült, már egy fél évszázados épületet mutat. A hóval borított udvar, a csupasz fák és a masszív, boltíves ablakok olyan hangulatot adnak, mintha megállt volna az idő. A régi polgáriak sokszor mesélték, hogy a vágóhíd környéke külön világ volt, reggelente érkeztek a gazdák szekerei, a hentesek ismerték egymást, és a munka zaja betöltötte a környéket. Aki arra járt, tudta, hogy ott mindig történik valami, még ha nem is a legszebb munka, de hozzátartozott a falu életéhez.
A bezárás után az épület lassan elcsendesedett. A falak még sokáig őrizték a régi idők nyomait, a vasajtók nyikorgását. Ma már teljesen más funkciót lát el, de a lényeg, hogy nem bontották el, csak egy kicsit átalakították itt-ott, így egy helyi vállalkozásnak köszönhetően új élet költözött a vágóhídba mi pedig, ha ránézünk, még mindig a régi időkre emlékezünk.
