Vasárnapi séta.

Polgáron a múltban…
Vasárnapi séta…

„Világra” érkezésünk előtt szüleink elhatározták, hogy hogyan fognak bennünket nevezni. (és most még csak véletlenül se gondolj a „KisCsillag”, „Drága Bogaram”, „CunciMókus”, „Kincsem”, vagy éppen más becézgetésekre) Elengedhetetlen módon kaptunk egy becsületes vezeték nevet, amihez párosult egy, de akár két keresztnév is. Az óvodában még nem, de az iskolában már kaphattunk olyan bece, vagy gúnynevet ami az életünk végig elkísér, vagy „elkísért” bennünket. Engem egyébként az utcában lakó gyerekek néha „Manó”-nak is becézték, de ez a név, csakúgy mint a „Piaci-Légy” , amit a Fonyódligeti táborban akartak rám „ragasztani”, nem „ragadt” rám.
Vissza menve az időben a mai írásnak a különlegességét az adja meg, hogy a jól ismert helyeken, valós jól ismert, vagy éppen kevésbé jól ismert emberekkel fogunk „találkozni” és remélhetőleg sokukat felismertek „ragadvány”, vagy beceneveik alapján.
A délelőttöm kapus edzéssel indult, ilyenkor „Pici”, (aki közvetlen a gimi udvara mellett lakot) készített fel a délutáni meccsre, majd ezt követően közbe iktattam egy zenekari próbát a szomszédunkban a legendásnak éppen nem mondható Play Boy zenekar tagjaival. „Kukac” a szóló gitáron brillírozott, a basszus gitárt „Nanuka” bűvölte a dobszerkónak látszó papírdobozokat „Pici” (egy másik) barátom verte ripityára, míg Én a ritmus gitárt pengettem a magam csendességében mind addig, míg „Kutya”, „Kukac” apukája véget nem vetett a „mulatságnak” és finoman hazaterelt bennünket, hogy le ne maradjunk a vasárnapi ebédről és én is így időben oda érhetek majd a P.I.A.C. hazai focimérkőzésére.
A Kossuth utcára kiérve osztálytársamat, „Pótuci”-t pillantottam meg, amint unokatestvéréhez battyogott a Vak Bottyán utcába. Egy gyors helló-belló és már siettem is a Posta felé, mert oda volt megbeszélve a „drót” focista társaimmal. „Pöke”, „Kuki”, „Kapa” és „Csicsó” a vaskorláton üldögélve vártak, majd odaérvén leugrottak róla és egy rövid sprintet követően a tüdőgondozó mellett elhaladva, pillanatok alatt a Zárda sarkánál voltunk. Míg a galambok a szökőkút káváján, addig az árnyékot adó fák alatt a padon „Hápi” és „Frici” turbékolt. Egy másik pihenőhelyen egy csínos leányzó, „Dezsőke” várta párját. Az orvosi rendelőnél szembe találkoztam „Dokival”, aki nagymamájához ment anyukájával. „Cipő” boltjánál a túloldalról „Szajkó” kiabált át nekünk, hogy várjuk meg, majd gyors léptekkel folytattuk utunkat a focipálya felé. Mire a napközihez értünk a fél focicsapat, „Sziszi”, „Lehó”, „KisDugó”, „Potyó”, „Beki”, „Guriga”, „Kereszt” és „Szabi” csatlakozott hozzánk. A sportpálya bejáratánál „Csaszi”, „Csima”, „Tinta”, „KisCsaszi”, „KisTyúk” és „Vámó” várt bennünket. Az ifi meccseken „Ali”, „Pöcörő”, „Kóka”, „Tinó”, „Meszes”, „Bigyó”, „Náci” és „Kutya” szinte mindig ott volt, mert kíváncsiak voltak az ifjú tehetségekre. A mi meccsünkkel egy időben a kézilabda pályán is folyt a mérkőzés és a két bíró füttye olykor megzavarta a két küzdőfél játékát, de „Oszi”, „Patyer”, „Kuzsu” így is sikerre vitte a „kézisek” csapatát. A mi meccsünk végére befutottak a nagycsapat tagjai, „Gazsi”,„Bodi”, „Csaszi” „Göndör”, „NagyDugó”, „Hajas”, „NagyCsaszi”, „Ciba” és a többiek. A pálya melletti „rámpák” és az öltöző épület feletti lelátó ekkora már teljesen megtelt. „Nagytorkú” a vezérszurkoló szinte az egész pályát beharsogta …Hajrá PIAC…. Hajrá PIAC…. „gyerünk gyerekek, hajtsátok meg őket, ezek csak szédelegnek, mint a vett csirkék”…Hajrá PIAC…. Hajrá PIAC…. Hajrá PIAC….
A mérkőzés után visszaindultam a „városba”, de előbb tettem egy kitérőt a „KisCuki” felé. Belépve az ajtón egyből észrevettem, hogy osztálytársam „Setya” és testvére „Tata” az egyik kis asztalnál a jól megérdemelt vasárnapi krémesüket falatozzák. Mellettük „Luki”, „Spati”-val és nővérével kortyolta a Bambit. „Kaja” és „Pintyő” állt előttem a fagylaltos pultnál, de sajnos mire sorra kerültem, „Renti” anyukája szomorúan közölte, hogy a csokoládé kifogyott, pisztácia nem is volt, és csak vaníliát, citromot, vagy puncsot tud adni. Mivel mindenképpen csokifagyira voltam „kiéhezve”, ezért elindultam a „NagyCukiba”. Az ajtón kilépve „Pepe”, „Mucus”, „Mézi” jött velem szembe. A kosárfonót elhagyva a Polonkai háznál átvágtam a buszmegállóhoz, hogy az üzletek kirakataiban gyönyörködjek. Amint megláttam, hogy „Gagarin” és „Hetedik” a két „jómadár” a ruházati bolt kirakatát támasztva a szebbnél szebb „Pógári” csajokat stírolják, egyből átnyargaltam a túloldalra a „Babáék” házához, így még csak véletlenül sem adtam meg nekik azt az esélyt, hogy belém kössenek a hosszú hajam miatt. A papírboltnál „Csay” és „Giga” nézelődött.
A Leninvárosból érkező buszról éppen akkor szállt le „Baba”(egy másik), „Töpi”, „Toncsi”, „Sina”, „Mazsola” és kedves „Isti” barátom, akivel egyből szóba is elegyedtem. Egyesek haza, míg mások a szemben lévő „Szabi” felé vették az irányt, hogy az „út porát” leöblítsék valami jóféle itókával. Amikor már mindenki elhagyta a busz „fedélzetét”, „Köcsög” bezárta annak ajtaját és követte utasait a túloldalra.
A bejárat előtt „Makk Hetes” és „Titi” kápráztatta a köréjük gyűlt publikumot. „Makula”, „Jan bácsi”, „Peka”, „Bürc”, „Taszi”, „Golyó”, „Deszka”, „Rezes”, „Sügér”, „Pöpe”,„Pitkin” és „Saci” az egyik ámulatból a másikba estek a mesteri hegedűjátékon. A vas-edény üzletet elhagyva a bútorboltnál kicsit még tétováztam, de a könyvesbolthoz érve előzésbe kezdtem. „RudiAnya” és„Sólyom” elegánsan felöltözve kényelmesen lépkedtek előttem és az „Önkinél” végre sikerült is magam mögött hagyni őket. A gyógyszertár melletti az órásnál, „Manka” és „Jósti” nézegette a legújabb „ketyegőket”, amikor is hírtelen a zugból „Putyu” bukkant elő, rám hozva a „frászt”, majd „átvágtatott” a trafikhoz. A bank épületénél „Sópapó” várakozott gyermekeivel és „Atyussal”, hogy átjussanak a túloldalra, csak úgy mint „Ficsi” barátom, aki nővérével ment anyukájukat meglátogatni.
A műszakibolt kirakatainál „Dóczi”, „Sutyi”, „Misu” és „Öcsi”beszélgettek. „Szamaras”, „Tojás”, „NagyTyúk” és „Répa”” a moziműsort fürkészték. A dufartnál „Kacsi” várt rám izgatottan, hogy végre bemenjünk a cukrászdába. „Tusi”, „Bazsi”, „Keszeg” már a fagyis pultnál toporogtak, míg „Mazsi” kishugával, „Tiba” pedig testvéreivel vártak illedelmesen arra, hogy sorra kerüljenek. A legnagyobb sajnálatunkra mire mi következtünk a csokoládéfagyi itt is kifogyott, pisztácia nem is volt, vaníliát, citromot és puncsot pedig nem akartunk nyalakodni, ezért úgy gondoltuk, hogy süteménybe „folytjuk” bánatunkat. „Pirkó” néni az egyik szabad asztalhoz leültetett bennünket és már hozta is kedvenceinket. „Kacsinak” Rigó Jancsit, nekem pedig Őznyelvet, s miközben majszoltuk magunkba a mennyei falatokat, figyeltük a nagy sürgés-forgást. A szomszédos szállodából „Toncsi” nagymamájával érkezett, míg „Jusi” barátnőivel robogott be az ajtón kitudja hányadik potya fagyira. A „Cuki” kistermében, „Gyugyu”-(„NagyGyugyu”), „Citrom”, „Fater”, Kasu”, „Kutisz”, „Jimi”, „KisGyugyu”, „Pitt”, és „Göbi” szívta magába a „hamvadó cigaretta” füstjét, s közben egy kislány hallgatta a zongoránál az egyik „Liszt rapszódiát”.
Minden kétséget kizárólag a „NagyCuki”, vagy ahogy tetszik a „Fényes” volt a polgáriak legnépszerűbb helye, ahová még aznap egészen biztosan „Compóék” és még nagyon sokan mások is betértek.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok.
Köszönöm Zsókának (Mihalyik), Hápinak és Fricinek a segítséget.

Tudod kinek, mi az igazi neve?
Tudod, ki mért kapta a becenevét?
Neked volt beceneved?