RÉGI ÉDESSÉGEK
Dunakavics
A Dunakavics nem csokoládé, nem drazsé, és nem is modern cukorka.
A Dunakavics Dunakavics volt, van és lesz mindig, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
1964-ben kezdődött a gyártása, és azóta is változatlan receptúrával készül. A színes cukormáz alatt egész mogyoró lapult, és a kavicsok formája, színe, tapintása mind azt az érzést keltette, mintha a Duna partjáról gyűjtöttünk volna össze egy marék apró követ.
A színek: piros, sárga, zöld, barna, fehér, nem ízeket jelöltek, csak hangulatot. A Dunakavicsot nem lehetett válogatni íz szerint, mert mindegyik ugyanazt a jellegzetes, enyhén karamellás cukormáz–mogyoró kombinációt rejtette, és pont ettől volt olyan szerethető.
A gyár története
Sörből csokoládé?
A Dunakavics története legalább olyan különleges, mint maga az édesség. A gyártást a Duna Csokoládégyár kezdte, amely a Dreher–Maul sörgyár „örököse” volt. A legenda szerint a sörgyártás melléktermékét tehenekkel etették fel, a tej feldolgozására pedig csokoládégyárat alapítottak. Így kapcsolódott össze a sör és az édesség világa.
A II. világháború után a Dreher édességgyárának gépei a Duna Csokoládégyárhoz kerültek, majd a Stühmer Frigyes által alapított gyár államosítása után a Budapesti Csokoládégyár is szerepet kapott a terjesztésben.
A kilencvenes évek elején a német Stollwerck AG vásárolta fel a gyárat, és a drazségyártás a Vágóhíd utcai üzembe került – ahol a Dunakavics azóta is készül.
A gyerekkor íze
A Dunakavics a mogyoró miatt volt különleges, de még a mai napig a fülünkben cseng a papírzacskó zizegése, a színes szemek csörgése a kézben, a cukormáz roppanása, a mogyoró jellegzetes íze, ami párosul a régi trafik illatával, vagy a mozi előtti várakozással, na és az iskolai kirándulás apró jutalma ként.
Egy marék Dunakavics mindig több volt, mint édesség.
Egy darab gyerekkor. Egy darab múlt. Egy darab Magyarország.
