1984 őszén Polgáron, Újtikoson és Tiszagyulaházán valami új indult el.
Megjelent a Napjaink című újság, amely nemcsak egy kiadvány volt, hanem egy közös hang, egy közös tükör, amelyben a három település lakói magukra ismerhettek.
A lap megjelenése nem volt véletlen, kellett hozzá egy olyan ember, aki nemcsak értette, hanem érezte is, mit jelent közösségben gondolkodni.
Ez az ember pedig Slezák István volt, aki nemcsak szerkesztett, hanem szervezett, ösztönzött, és ami talán a legfontosabb, hitt abban, hogy a helyi élet eseményei, gondolatai, tervei megérdemlik, hogy papírra kerüljenek.
Slezák István a NAPJAINK újság szerkesztője. Képforrás: Slezák Zsuzsa
A Napjaink első száma 1984 szeptemberében jelent meg, és már akkor világos volt, hogy ez nem egy egyszeri próbálkozás, hanem egy hagyományteremtő szándék.
A következő év május 1-jére megjelent szám már ünnepi kiadvány volt.
A címlapon ott állt: „Éljen Május Elseje – Béke, biztonság a világnak!”.
A lap nemcsak a felvonulás programját közölte, hanem visszaadta azt a hangulatot, amit csak az tud átélni, aki ott volt a fürdő melletti parkolóban, a tornabemutatón, nézte a néptáncosokat, a rajzkiállítást, a labdarúgó döntőt, a kajakosokat, a gyerekeket, a zászlókat, a színpadot, a rendezőket, a tanácstagokat, a közös ünneplést.
A Napjaink nem volt hivalkodó. Nem akart többnek látszani, mint ami, egy negyedévente megjelenő közösségi újság, amelyben helyet kapott a politika, a gazdaság, a kultúra, a sport, az intézmények, a tanácstagok, a kérdések és a válaszok, de éppen ez tette hitelessé, mert nem kívülről szólt, hanem belülről.
Nem a nagyvilágot akarta megmagyarázni, hanem a saját világunkat akarta megérteni.
Slezák István és szerkesztőtársai, Kozma Bertalan, Dr. Kovács Sándor, Herbák István, dr. Farangóné Béres Edit, Molnár Istvánné, Tóth Béla, Ritz Ferencné, olyan lapot hoztak létre, amely ma is példaként állhat előttünk, mert nemcsak hírt adott, hanem közösséget épített.
Nemcsak beszámolt, hanem megszólított.
Egy pillanatkép arról, milyen volt együtt lenni, együtt ünnepelni, együtt gondolkodni.
Köszönet azoknak, akik ezt lehetővé tették.Külön köszönet Slezák Zsuzsának, és Édesanyjának az információkért, és a melléklet dokumentumok fényképeiért.
Időzített bejegyzések 6
A tanár, a közösségi ember..
2. rész
A pulpitustól a színpadig.
Slezák István az iskolában folytatott kiemelkedő közösségi életének köszönhetően felkérést kapott az 1960 novemberében megnyíló Ady Endre Járási Művelődési Ház vezetésére.
Abban az időben az ország egyik legkorszerűbb vidéki intézménye volt a Polgári Művelődési Ház.
A megnyitót a kor szokásai szerint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójához igazították, de Polgár számára november 6-a lett az igazi ünnep, mivel ekkor kapott otthont a közösség kulturális élete. Slezák tanár úr, tanári éveiben kialakult emberi kapcsolatai, közösség iránti érzékenysége és kulturális elhivatottsága most egy helyre sűrűsödött, a művelődési házba, amelyet nem egyszerűen vezetett, hanem élettel töltött meg. Tele volt ötletekkel, és kivételes érzékkel tudta, mire van szüksége a polgári embereknek. Az ő irányítása alatt a művelődési ház nem csupán programokat kínált, hanem valódi találkozóhellyé vált. Budapesti művészek, ismert zenészek és énekesek fordultak meg Polgáron, ami akkoriban óriási szó volt egy vidéki település életében.
Munkásságának sokszínűsége már ekkor megmutatkozott:
– Irodalmi színpadot szervezett és vezetett, a tagokkal kirándulásokat is tett.
– 1968-ban irodalmi színpadi szerepben is fellépett.
– Polgáron is megrendezte a Ki mit tud?-ot, amely sok helyi tehetségnek adott lehetőséget.
– A művelődési házban számos névadó ünnepséget szervezett.
– A nagyközségi közös tanács megalakulásával feladatai tovább bővültek, Újtikos és Tiszagyulaháza művelődési házainak gondja is az ő vállára nehezedtek.
Volt idő, amikor szinte egymaga vitte az egész járás kulturális életét.
Folytatás jövő héten vasárnap…
A művelődési ház aranykora
Különösen fontos szerepet kapott nála a képzőművészet, számos művésszel dolgozott együtt, szakköröket vezetett, és művésztelepeket szervezett, amelyek sok helyi tehetség számára jelentettek első igazi inspirációt.
A rajzszakkör vezetését Topor András látta el 1969 és 1972 között; tanítványai között volt Magyar Józsi is, aki később festőként vált ismertté.
A nyári művésztelepek rendszeres résztvevője volt Madarász Gyula, akinek festményei ma is megtalálhatók a művelődési házban vagy az önkormányzat gyűjteményében.
Slezák István közösségi ember volt a szó legnemesebb értelmében.
Szeretett fényképezni, és a művelődési ház rendezvényeinek állandó krónikása volt.
A Polgártárs újság elődjének, a NAPJAINK című lapnak szerkesztőjeként nemcsak szervezte, hanem dokumentálta is a közösség életét.
Nagyon szeretett és tudott bográcsban főzni és a különböző rendezvényeken, halászlé, birkapörkölt, slambuc volt a specialitása, amelyek sokak számára összeforrtak a nevével.
1964-től haláláig számtalan társadalmi temetésen mondott magas színvonalú, méltóságteljes búcsúbeszédet, ebben sokat segített neki hűséges kolléganője, Havellant Gyuláné.
A művelődési ház az ő keze alatt nem egyszerűen intézmény volt, hanem Polgár szíve, olyan hely, ahol mindenki megtalálhatta a maga közösségét, élményét, útját.
Slezák István munkája, embersége és elhivatottsága tette ezt lehetővé, és ez az örökség ma is él.
Folytatás a 4. részben…
