Alexa Zoltán életútja
A város első „postamestere”
Alexa Zoltán 1929. június 28‑án született Bőcsön. Gyermekkorát a falusi közösség meghitt, mégis szorgalmat követelő világa határozta meg. Az elemi iskolát kitűnő eredménnyel végezte, ami megnyitotta számára az utat a miskolci polgári iskola felé. Már ekkor látszott, hogy fegyelmezett, céltudatos emberré válik, aki minden lehetőséget megragad a fejlődésre.
Az iskola befejezése után felvételt nyert a Postafogalmiba, ahol elsajátította a postai munka alapjait. Innen kikerülve a Bőcsi postán kapott állást mint hivatalvezető. A sors ekkor hozta elé azt az embert, aki egész életén át társa lett, György Ottiliát, akit Kesznyétenben ismert meg. A fiatalok között gyorsan kibontakozott a szerelem, ám a katonaság 1950-ben közbeszólt, és Zoltánt Bajára hívták be szolgálatra.
A következő években szinte az egész országot bejárta a folyamatos gyakorlatozások miatt. A leszerelés idején maradásra kötelezték, így még egy évvel meghosszabbodott a szolgálata. A tervezett esküvő azonban nem maradt el: 1952. december 20‑án összeházasodtak, és ezzel elkezdődött közös életük. Leszerelés után Sajóládon kapott hivatalvezetői megbízást, majd 1953-ban visszahelyezték Bőcsre, ahol szolgálati lakás is járt a munkához. Itt született meg első gyermekük, Ottilia 1954 augusztusában, majd egy évvel később Zoltán, már Kesznyétenben, ahol a család ekkor a nagymamánál lakott.
1955-ben Alexa Zoltán már a TVK 2-es telepére járt át dolgozni, kerékpárral, nap mint nap. A nagy fordulat 1956. szeptember 8‑án érkezett el: a Miskolci Posta igazgatósága posta segédtisztként megbízta a Tiszaszederkény 1. Postahivatal vezetésével. A hivatal kezdetben barakkokban működött, majd ahogy épültek az új lakóházak, a 117-es számú épület földszintjén nyílt meg az első „igazi” postahivatal.
A család ekkor még nagyon fiatal volt: Ottilia két-, öccse egyéves. A szolgálati lakás közvetlenül a posta mellett állt, így a gyerekek félig a lakásban, félig a hivatalban töltötték napjaikat. A szülők felváltva rohangáltak a munka és a gyerekek között, ami nem volt könnyű időszak, de összetartó családként mindent megoldottak.
A postahivatal forgalma óriási volt. A város épült, a munkások jöttek-mentek, levelek és csomagok tucatjai érkeztek naponta, fonott kosarakban. A hivatalban sokan dolgoztak, Vincze Sándor kézbesítő, Kollár Ilonka, Osváth Erzsike édesanyja, Berencsi néni, György Ottilia és még sokan mások, akik mind hozzájárultak a közösség életéhez.
1964-ben Zoltán új irányba lépett: a TVK szállóba igazolt gondnoknak, majd 1966-ban a 2-es telepi 405-ös munkásszállást vezette. A ’70-es évek elején a 220-as szállóhoz került, ám amikor azt lakásokká alakították, a TVK műtrágyagyárába ment műszakba dolgozni. Innen vonult nyugdíjba. Nyugdíjas éveit kertészkedéssel töltötte, amely nemcsak örömöt adott neki, hanem a családi kirándulások költségeit is fedezte. Ezermesterként bármit megjavított, amit a ház körül kellett, és határtalan szeretettel fordult unokái felé, akikkel rengeteg időt töltött.
Élete utolsó éveiben egészsége lassan romlott, de felesége mindvégig mellette volt. 2006-ban, szerettei körében hunyt el.
Alexa Zoltán története nem csupán egy postamester életútja. Egy város születésének, egy család kitartásának és egy ember példamutató munkásságának krónikája.
Alexa Ottilia elbeszélése alapján, a visszaemlékezést készítette Bálint János.
