Poros Andrásné, Jolika néni.
Poros Gizella, és Poros Andrea visszaemlékezése.
Poros Andrásné, Stefán Jolán 1940-ben született Derenken. Ezt a települést Horthy Miklós II. világháború 1938-43 idején felszámolta. A kitelepítés oka; Horthy kibővítette a vadászterületét. Derenkből lett a „Medvéskert”. Itt tudta fogadni a befolyásos vendégeit, akik szerettek vadászni . A falu lakói cserebirtokokat kaptak, így került a Stefán család Emőd- Istvánmajorba. Jolika Miskolcon járt gimnáziumba. Az érettségi után laborasszisztensi képesítést szerzett és az Erzsébet kórházban dolgozott, mint laboros. Miskolcon ismerkedett meg férjével Poros Andrással, aki gépésztechnikus volt.
Az épülő TVK szakembereket keresett, így került a fiatal pár 1963-ban Tiszaszederkénybe. Kezdetben a TVK munkásszállón laktak. Jolika a gyár rendelőjében dolgozott. A gyár építése és beüzemelése alatt sok tragikus baleset történt pl. amikor a nagy tárolókat festették. A munkások felelőtlenül cigarettára gyújtottak és súlyos égési sérülést szenvedtek. Annyira megégtek, hogy szinte lehetetlen volt a vénájukat megtalálni, Jolika segédkezett a fiatalemberek életmentésében. Mert nagyon ügyesen tudta megtalálni a vénát.
Jolikának és Bandinak két lánya született: Gizella és Andrea. Egy kétszobás lakást kaptak az Építők útján. Itt laktak nagyon sokáig.
Gizella lánya így emlékszik vissza életük egyik boldog korszakára: Anyu a városi rendelőintézet laboratóriumában dolgozott, ami először a gimnáziummal szembeni négyemeletes kockaházban volt. A labor egy garzonlakásban volt berendezve. Ez annak idején teljesen magától értetődő volt: Ez van ezt kell szeretni! alapon. Ezekben a langyos, szocialista években ez a rendelőintézet a béke szigete volt. Minden dolgozó ismerte egymást, az orvostól a telefonos kisasszonyig, aki Anci néni volt, a rendelő hírmondója.
Nagy volt az izgalom, amikor végre elkészült az új rendelő és át lehetett költözni. Ebben a folyamatban aktív szerepet játszottak a családtagok, mert annak idején így működött a logisztika. Jolika férje, Bandi sokszor fordult a vajszínű Moszkvicsukkal, kémcsövekkel, szondákkal, mikroszkópokkal a régi és az új rendelő között. A húgom és én is megtettünk minden tőlünk telhetőt. Bepakoltunk Moszkvicsba és indultunk, mint nyáron kempingezni Burgaszba.
Az új rendelő nagyon modern volt, a labor meg egy bálteremnek tűnt, több mint 10 helységből állt, amelyek valamilyen megmagyarázhatatlan logika szerint helyezkedtek el, nyíltak egymásból, volt ajtajuk vagy éppen nem volt ajtajuk, és akkor sárga függönyöket kellett felakasztani ide-oda az ajtók helyett. Szóval olyan igazi szocialista káosz volt, de nagy volt a boldogság. Amikor Jolika a munkatársaival elkezdte a beköltözködést és utána a munkát, akkor jöttek rá, hogy ez a laboratórium bizony nem a legpraktikusabb elrendezésű. Mégis mindenki örült az új, modern labornak, és megint érvenyesült az: Ez van ezt kell szeretni! elve. És szerették is. De tényleg! A munkatársak ezekben az időkben Sepsiné Hutter Ili, Bártfainé Dudás Julianna és a fiatal Szilvásiné Magdika volt. Mindig jó volt a hangulat.
Jolika nemcsak dolgozója, hanem alakítója is volt ennek a világnak. Ő rendezte be a laboratóriumot, ő tanította be a munkatársakat. 1980-ban is hasonló volt a feladata. A megépült új rendelőben laborvezetőként be kellett rendezni a laboratóriumot, illetve munkatársakat betanítani.
Az új labor jól felszerelt és modern volt, sok szűrővizsgálatot végeztek az üzemeknek és a gyárnak.
Az egészségügyben végzett lelkiismeretes munkájáért is több alkalommal városi, megyei, illetve minisztériumi elismerésben részesült. 2015-ben távozott közülünk örökre.
Életét végig kísérte gyökereinek felkutatása és a magyarországi lengyel kultúra megőrzése. Szorgalmazta és elősegítette a Gurál – Lengyel – Magyar szótár megvalósítását, mely az általuk beszélt dialektust örökítette meg.
2015-ben szülőfalujában Derenken emléktáblát avattak tiszteletére.
Derenk ma is egy festői szépségű hely, a falu házinak a romjai őrzik a régi idők hangulatát. S mindez mindössze két óra út kocsival Tiszaújvárosból.
Köszönet Poros Gizellának, és Poros Andreának a visszaemlékezés megírását.
