Kapca
Egy eltűnt viseleti kiegészítő.
A kapca, vagy kapcarongy ma már szinte teljesen eltűnt a mindennapokból, de a gyerekkorom része volt olyan természetesen, mint a csizma,a bakancs, a szánkó, vagy a téli udvar csendje.
A régi öregek még rutinos mozdulatokkal tekerték a lábukra ezt a téglalap alakú textildarabot, mielőtt belebújtak a csizmába. Nem zokni volt, hanem valami egészen más. Praktikus, egyszerű és meglepően hatékony találmány, amely generációkon át szolgálta az embereket.
Gyerekkoromban én is hordtam kapcát, főleg akkor, amikor szánkózni mentünk, vagy ha a csizma, vagy bakancs egy kicsit nagyobbacska volt. A kapca ilyenkor nemcsak melegített, hanem kitöltötte a lábbeli belsejét, és nem engedte, hogy a láb csúszkáljon benne. A téli játékokhoz, a havas udvarhoz, a csípős hideghez hozzátartozott ez a kis textildarab észrevétlenül, magától értetődően. A kapca anyaga többnyire vastag pamut vagy gyapjú volt, de sokszor régi ruhákból vágott darabokból készült. A paraszti világban ez volt a takarékosság és a találékonyság egyik jelképe: olcsó, tartós, könnyen pótolható, és ami a legfontosabb, meleg. A csizmák belseje akkoriban nem volt bélelt, a zoknik sem voltak olyan vastagok, mint ma, a kapca viszont mindent megoldott.
A 70–80-as évekre lassan kikopott a használatból. Megjelentek a bélelt csizmák, a jó minőségű zoknik, és a házi textilhasználat is háttérbe szorult. A kapca így szépen lassan eltűnt, és ma már leginkább csak az idősebbek emlékeiben, vagy múzeumokban találkozni vele.
Mégis, amikor eszembe jut, nem egy tárgy jut róla eszembe, hanem egy érzés, a tél, a gyerekkori játékok, a csizma nyikorgása a hóban, és az a fajta egyszerűség, amelyben minden kéznél volt, és mindenre volt egy praktikus megoldás. A kapca számomra nem csak egy régi textildarab, hanem egy darab gyerekkor, egy darab múlt, amelyet jó kézbe venni, jó felidézni, és jó továbbadni azoknak, akik már nem is hallottak róla.
