A fehér eső…
Gyerekkorom telei mindig ezzel a különös, hangtalan csodával kezdődtek.
Lefekvéskor még az ősz szürke leple borult a tájra, de reggelre, ahogy kinéztem a nádfedeles házikó ablakán, a világ olyan volt, mintha egy mesekönyv lapjai elevenedtek volna meg.
Nem volt benne semmi harsány, semmi látványos, egyszer csak ott volt.
Egy éjszaka alatt megérkezett, mintha valaki nesztelenül végigsétált volna a tájon, és puha, fehér kendőt terített volna mindenre, amit addig az ősz szürkére festett.
Lefekvéskor még az ősz szürke leple borult a tájra, de reggelre, ahogy kinéztem a nádfedeles házikó ablakán, a világ olyan volt, mintha egy mesekönyv lapjai elevenedtek volna meg.
Nem volt benne semmi harsány, semmi látványos, egyszer csak ott volt.
Egy éjszaka alatt megérkezett, mintha valaki nesztelenül végigsétált volna a tájon, és puha, fehér kendőt terített volna mindenre, amit addig az ősz szürkére festett.
Ősszel még az esőcseppek kopogtak az ablakon, és a földön összegyűlt víz tükrében visszanézett ránk a kopár világ. A fák csupasz ágai, a szürke égbolt, a korai sötétedés, de amikor megérkezett a fehér eső, mintha valaki elfordította volna a kulcsot a világ zárjában. A színek eltűntek, de nem a hiányuk miatt lett szebb minden, hanem mert a fehérségben ott volt az ígéret, hogy most minden elölről kezdődhet.
A fehér eső nem tükrözött vissza semmit. Nem mutatta meg a múlt napok nyomait, nem őrizte meg az őszi eső tócsáit, csak feküdt a földön, puhán, hangtalanul, és olyan békét hozott, amit csak gyerekként ért meg igazán az ember. A lépteink alatt roppanó hó hangja volt az első jel, hogy a világ most másképp működik. A hideg levegőben volt valami tisztaság, valami egyszerűség, amit felnőttként már ritkán találunk meg.
A fehér eső számomra mindig azt jelentette, hogy a természet egy pillanatra megáll, hogy a világ letisztul, és minden, ami addig nehéz volt, elcsendesedik. A fehér eső alatt eltűntek a gondok, a nyomok, a tegnapok, és ott maradt valami, ami csak télen létezik, a csend, amely nem üres, hanem tele van lehetőséggel.
A fehér eső nem csak a tájat változtatja meg, minket is.
Gyerekként úgy éreztük, hogy a tél nem hideg, hanem varázslat, és talán ma is így van, csak már ritkábban vesszük észre.
Írta: Bálint János
