Volt egyszer egy szálloda…
Hotel Olefin
A 40 éves találkozó
2013 novemberében különös izgalom lengte be a Phőnix hotelt, hogy egy 40 évvel ezelőtti eseményt megünnepeljenek.
A város lakói számára ez az épület mindig is Hotel Olefin maradt, és most, negyven évvel a megnyitó után, újra élet költözött a falai közé. A jubileumi találkozóra összegyűltek mindazok, akik valaha itt dolgoztak, akik a hotel fénykorát megteremtették, és akiknek az életében az Olefin több volt munkahelynél, közösség, otthon, történet.
A szervezés nem volt egyszerű, hiszen a 40 év alatt számosan megfordultak a hotel falai között, mint munkavállalók. A régi portások, szobalányok, üzletvezetők, szakácsok, pincérek, gazdaasszonyok, és természetesen az első igazgató, Bárdos Róbert is megjelent, akit különösen nagy szeretettel fogadtak az egykori kollégák.
A beszámoló szerint: „A csoportkép közepén állt, kissé meghatódva, kissé megilletődve, ahogy egy olyan emberhez illik, aki tudja, hogy valami maradandót hozott létre.
A találkozó egyik legszebb pillanata az volt, amikor Bárdos Róbert kedvedért, ahogy a dokumentum írja, újra végigjárta a vendégszobákat. Ugyanazzal a figyelemmel, ugyanazzal a szakmai szemmel, mint negyven évvel korábban. És persze most is kiszúrta, ha valami nem volt a helyén.
A kulcsok látványa különösen megérintette, és így szólt: „Ránézve a szobák kulcsaira, itt kezdetben nagy fagolyókon csüngtek…”, emlékezik vissza.
A fagolyós kulcsok az Olefin egyik ikonikus jelképei voltak. A vendégek nemigen vitték haza őket, nehéz lett volna. Ma már egy helyi bőrdíszműves készíti a kulcstartókat, de a régi dolgozók szemében a fagolyók még mindig ott lógnak a kulcsokon.
A találkozó hangulata egyszerre volt ünnepi és meghitt. A résztvevők meséltek, nevettek, nosztalgiáztak. Felidézték a nagy vendégeket, a protokolláris eseményeket, a hétköznapok apró örömeit és bosszúságait. A régi történetek újra életre keltek:
– a szigorú, de igazságos szabályok,
– a nagy rendezvények,
– a híres vendégek,
– a konyha legendás fogásai,
és persze a „szobafoglalási trükkök”, amelyekről mindenki tudott, de senki sem beszélt.
A hotel retro miliője tökéletesen illett a jubileumhoz. A dokumentum így fogalmaz: „Igazából – a volt Olefin hotel, a mai Főnix retro miliője korhűen illeszkedik a hétvégi jubileumi nyugdíjas találkozóhoz.”
A znbében is igyekeztek a kor hangulatát megidézni, és úgy mint régen felcsendült a Füredi cigány, a Dzsingisz kán, Máté Péter, és amikor Koós János hangja betöltötte a teret, mintha újra 1973-at írtak volna.
A találkozó végén valaki kimondta azt, amit mindenki érzett, és szerette volna hallani: „Beígérjük, a hotel ötvenéves szülinapját ugyanitt, együtt üljük meg.”
A negyven év nem múlt el nyomtalanul. A Hotel Olefin szelleme még mindig ott van a falak között, a történetekben, a nevetésekben, a könnyekben, a régi dolgozók összetartásában.
A hotel már nem volt ugyanaz, mint régen, de azok számára, akik ott voltak, mindig az marad, ami volt, egy korszak, egy közösség, egy életérzés.
És mi lett 50 éves találkozóval, amire oly sokan vártak?
