Volt egyszer egy szálloda…
A Hotel Olefin.
4. rész
A hotel fénykora
A hetvenes és nyolcvanas években a Hotel Olefin nem egyszerűen működött, virágzott. A város egyik legfontosabb intézménye lett, ahol a mindennapok és a nagy pillanatok egyaránt történelmet írtak. Aki akkoriban Leninvárosban élt, tudta, ha valami igazán fontos, ünnepi vagy rangos esemény zajlik, annak az Olefin ad otthont.
A Hotel Olefin előtere a korai időszakban. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
A város társasági központja.
A hotel étterme, bárja és különtermei állandóan tele voltak. Itt tartották:
– a céges vacsorákat,
– az állami rendezvényeket,
– a protokolláris fogadásokat,
– az évzárókat,
– a családi ünnepeket,
– és sokak számára itt volt az első „igazi” éttermi élmény.
A Hotel Olefin nagyterme. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
A szálloda a város egyik büszkesége volt.
A hotel előtt gyakran sorakoztak a fekete Volgák és a Mercedesek, a korszak státuszszimbólumai. Az akkor még városszéli épületben egymást érték a rangos rendezvények, miközben a bejáratnál néha még a pusztáról betévedő mezei egereket is el kellett hessegetni. A szocreál luxus és a vidéki valóság különös, de szerethető elegye volt ez.
A Hotel Olefin külön terme, a „Fehér terem”. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
A nagy vendégek.
A Hotel Olefin fénykorának egyik legizgalmasabb fejezete a protokolláris vendégek sora. A dokumentumok szerint rendszeres látogatók voltak:
– a Német Szövetségi Köztársaság ipari delegációi (Linde, Lurgi és más gyárépítő cégek),
– miniszterek,
– állami vezetők,
– és a korszak egyik legfontosabb politikusa: Kádár János.
A Hotel Olefin recepciós része, ahol a vendégeket fogadták. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
A kulcsok, amelyek legendává váltak.
A hotel működésének egyik ikonikus részlete a szobakulcsok története:
„…a szobák kulcsaira, itt kezdetben nagy fagolyókon csüngtek…”
A fagolyók nemcsak praktikusak voltak (nehéz volt őket véletlenül hazavinni), hanem a hotel egyik jellegzetességévé váltak. A 40 éves találkozón is sokan nosztalgiával forgatták őket a kezükben.
A Hotel Olefin előterében a nagyterem, hátul pedig a „Fehér” terem. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
A szigor, amelyre mindenki emlékszik.
A korszak vendéglátásának sajátos szabályai az Olefinben is érvényesek voltak. A dokumentum egy kedves, mosolyt fakasztó részletet őrzött meg:
„…azokban az években, csak házastársak kaphatnak közös szobát… itt az Olefinben ez kizárt.”
A portások máshol néha „kockáztattak”, de itt nem. Ha egy pár mégis együtt szeretett volna aludni, két egymás melletti szobát kaptak. Reggel pedig sokszor kiderült, nem is volt szükség közös hajlékra.
A Hotel Olefin bárja. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
A zene ami összeköt.
A hotel fénykorának hangulatát a zene is meghatározta. A dokumentum szerint az orgonista gyakran játszott:
– füredi cigányzenét,
– Dzsingisz kánt,
– Máté Pétert,
– és néha még Koós János is megjelent a fehér zongoránál.
A hotelben zajló esték így egyszerre voltak elegánsak, bensőségesek és nagyon is „leninvárosiak”.
A Hotel Olefin előtere. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
A Hotel Olefin fénykora nemcsak a vendégekről, hanem azokról az emberekről is szólt, akik nap mint nap életet adtak a szállodának. A profizmus, a vendégszeretet és a korszak sajátos bája együtt teremtette meg azt a hangulatot, amelyre ma is sokan emlékeznek.
Folytatás az 5. részben…
