A szocializmus időszakában, az urbanizáció hatására, és a lakhatási problémák megoldása érdekében, nagyszabású építkezések zajlottak, amelyek meghatározták a korszak városképét.
A panelházak mellett néhány kiemelkedőtoronyház is épült például Miskolcon, Debrecenben, vagy Pécsen, amelyek az adott időszak modernizációs törekvéseinek szimbólumává váltak.
Ez a törekvés Tiszaszederkény-Újváros 1964-es rendezési tervében is tetten érhető, amelyben a városközpontot négy darab 17 szintes toronyházzal karakterizálták volna. Amellett, hogy a kort jellegében, és technikájában a magasépítés jellemezte. Füle Lajos várostervező tekintetbe vette azt is, hogy a várost az alföldi tájba ilessze: azaza külső városkép már messziről érzékelhető legyen a négy toronyház és a modernipari kémények harmonikus egységével. Figyelembe véve a mai viszonyokat, az ÉK-i toronyház a City Pub helyén, a DK-i a Phőnix Hotel helyén, az ÉNY-i az OPark helyén, a DNY-i pedig a Galéria üzletház helyén épült volna fel.

Az egyik toronyház terve, a DK-i a Phőnix Hotel helyén. Képforrás: Dr. Kákóczki Balázs Tiszaújvárosi betekintő című könyve.

A műszaki tervek Borusz Bernát, Ybl Miklós-díjas építész készítette. Egy toronyház főbb paraméterei: F+16 emelet,52.60 m-es magasság, 72 lakás. Mivel a tűzrendészeti előírásokat kellett tekinteni kiinduló pontnak, ezért az épületbe két lépcsőházat és kétfelvonót terveztek, amelyek közül az egyik személy-, a másik teherfelvonó. A tűzszakasz korlátozott területe miatt egy szintre öt lakást helyeztek el, átlagosan 58.38 m2-eslakásterülettel. Ez egy szokatlan elrendezést, ún. belsőszintes lakásokat eredményezett az épület közepén. Pince a talajviszonyok miatt nem készült. A földszinten és az első emeleten kaptak helyet a tárolóhelyiségek, a raktárak, a hőközpont, a szeméttároló és egy házmesteri lakás. A tetőre került 4 db tetőteraszt, mosókonyhák, szárítók, zuhanyzók, felvonó gépházak, raktárak, illetve  2 db kétszintes lakás második szintje.

A toronyházak tervei. Képforrás: Dr. Kákóczki Balázs Tiszaújvárosi betekintő című könyve.

A toronyháza tervei tehát kiviteli szinten is elkészültek, viszont az építkezéshez mégsem fogtak hozzá. Nem teljesen tudjuk, hogy miért, de valószínűleg technológiai , tűzvédelmi (evakuálást) és pénzügyi okok egyaránt közre játszottak. Az újvárosi telepítést nehezítették még  a speciális talajviszonyok (magas talajvízszint) és a sarokszámok állandó változtatása is. Az 1960-as évek végén lezárult az ipari beruházások első korszaka és küszöbön állt a „leninvárosi ipari forradalom” új üzemekkel, új dolgozókkal, új várostervezőkkel és a házgyári  technológiával. Toronyházakról  a későbbiekben is hallunk, helyüket meghagyták a beépítési tervekben, azonban a házgyár költséghatékonyabbnak bizonyult, és gyorsabban hozta az előírt tervszámokat.

Az ÉK-i toronyház terve a City Pub helyén. Képforrás: Dr. Kákóczki Balázs „Tiszaújvárosi betekintő” című könyve.

Ez úton szeretném mindenki figyelmébe ajánlani Dr. Kákóczki Balázs „Tiszaújvárosi betekintő” című könyvét.

Édesanyám, Gyuricskó Lászlóné, lánykori nevén Sepsi Éva, 1949-ben született Mezőcsáton. Három testvérével és a szüleivel együtt egy olyan nyugodt, szeretettel teli családban nőtt fel, ahol a biztonság, a rend és az összetartás természetes volt. A gyerekkora csendes, békés, meleg légkörben tel, olyan alapokkal, amelyek egész életén végigkísérték.

Fiatal lányként Miskolcon járt kertészeti iskolába. Bár soha nem dolgozott a szakmájában, a természet és a virágok szeretete végig ott maradt benne, mint egy csendes, belső hivatás. Később, amikor lehetősége nyílt rá, ez a szeretet újra kivirágzott.

Anyu életében volt egy olyan fejezet, amelyről kevesen tudtak. Nagyon fiatalon férjhez ment, de a sors kegyetlenül közbeszólt: első férje 26 évesen meghalt, egy részeg sofőr ütötte el. Anyu ekkor még maga is fiatal volt, és olyan veszteséget kellett elhordoznia, amely egy életre nyomot hagy az emberben. Mégis tovább tudott lépni, csendes erővel, méltósággal, ahogyan csak ő tudott.

És itt jön a történet egyik legszebb, szinte filmbe illő fordulata: apukám, Gyuricskó László, anyu osztálytársa volt Mezőcsáton, az általános iskolában. Gyerekként még csak egymás mellett ültek a padban, vagy ugyanazon az udvaron játszottak, nem sejtve, hogy egyszer majd közös életet építenek. Az élet néha hosszú kerülőutakon vezeti össze az embereket, de végül mégis egymás mellé sodorja őket. 1973-ban összeházasodtak. Ők ketten olyan párost alkottak, akik valóban kiegészítették egymást. Apukám mellett anyu újra megtalálta a boldogságot, a biztonságot, a társaságot, amelyben otthon érezte magát.

A TIFO anyagmozgatásán dolgozott irodistaként, később könyvelőként, majd 1979-től a Sport–Játék–Ajándék üzletben folytatta. 1975-ben megszületett az öcsém, Péter, és ettől kezdve minden megváltozott: a család lett az élete középpontja. Később az Éva butikban dolgozott, de bárhová is került, a munkája soha nem volt fontosabb annál, amit otthon teremtett.

Anyu híresen jó háziasszony volt. Nem csak főzött, vendégül látott, szeretettel, örömmel, fáradhatatlanul. A rokonok, barátok mindig jóllakottan, jókedvűen távoztak tőlünk. A húslevese legendás volt, „világbajnok”, ahogy sokan mondták. Az illata ma is ott él bennünk, és talán mindig is ott marad.

1981-ben megvették a Sajószögedi tóparti nyaralót. Itt végre kiélhette mindazt, amit a kertészet iránt érzett, virágok, növények, ápolt kis ágyások, ez volt az ő birodalma. Később Badacsonyban is lett egy nyaralójuk, amit szintén nagyon szeretett. Bárhol is voltunk, az ajtónk mindig nyitva állt. A baráti társaságuk nagy volt, hangos, vidám, és anyu mindenkit szeretettel fogadott.

Amikor Budapestre költöztünk, akkor is aktívan részt vett a vállalkozásokban, apukámat mindenben támogatta. Ő nem egy cégnél futott be nagy karriert, ő a családunkban futotta be azt. Ő volt a biztos pont, az otthon melege, a háttér, amely nélkül semmi sem működött volna. Az unokáit és a kis dédunokáját kimondhatatlanul szerette. Élete utolsó szakaszában ők adták neki a legtöbb erőt, amikor már beteg volt. Minden mosolyuk, minden ölelésük újabb napra adott neki kitartást.

2026. január 11-én végleg megpihent, de amit tőle kaptunk szeretetet, gondoskodást, humorát, fáradhatatlan erejét, azt mindannyian visszük tovább. Ez az ő öröksége. És amíg mi őrizzük, addig ő is velünk marad.

Amikor 1979-ben megnyílt Leninváros első magánüzlete, még senki sem sejtette, hogy néhány éven belül egy egész kis „vállalkozói birodalom” nő ki belőle. Gyuricskó László nemcsak bátor volt, de hihetetlenül jó érzékkel látta meg, mire vágyik a város lakossága, és ami még fontosabb, meg is tudta teremteni. A legendás első bolt a Sport-Játék-Ajándék volt, de ez nem elégítette ki, és ismét gondolt egy merészet, majd egy frofilváltásnak köszönhetően, megnyílt az Ádám butik.

Ádám butik, a férfidivat.
Ez már igazi divatközpont volt, ahol a kor legmenőbb ruhái jelentek meg férfiak számára.
„Éjszaka indult el Pestre a nadrágokért… a zsákokban még nedvesek voltak a farmerek… nyitásra már vissza is érkezett a Wartburg Touristtal, és sokszor már a csomagtartóból kapkodtak érte a vásárlók.” Ez a jelenet maga a korszak: a hiánygazdaság, a kreativitás, a gyorsaság, a vállalkozói szellem. A kőmosott farmer akkoriban státuszszimbólum volt, és Lászlónál mindig volt.

Éva butik, a női divat.
1981 körül megnyílt a második üzlet, az Éva butik, amely feleségéről kapta a nevét. Az árut Budapestről hozták, magánkészítőktől, mert akkoriban ez volt a minőség garanciája.
„Akkor még voltak minőségi ruházati termékek.”
A butik hamar népszerű lett, mert olyan ruhák kerültek a polcokra, amelyekhez máshol nem lehetett hozzájutni.

A Stabil, autós bolt.
A gumi- és autóalkatrész üzlet 1990 november 30-án nyílt meg, mint a vállalkozás harmadik üzleteként, Stabil néven, a volt Ofotért kettéosztott helyiségében.
„Voltak új abroncsok, használt és újrafutózott gumik… akkumulátorok, autóillatosítók, ablaktörlők… és kerékcsere is modern gépekkel.”
Ez az üzlet is tele volt élettel, mozgással, nyüzsgéssel, amiben lánya Bogya is dolgozott, a főszerelő pedig Bakos Robi volt.

A nagy váltás: 1992 – Budapest
László mindig is szeretett volna Budapesten élni, így 1992-ben elköltözött, egyúttal pedig, lezárult a tiszaújvárosi fejezet, de a vállalkozói élet nem állt meg.

Folytatás a 4. részben.

A fényképen látható s Lenin úti Sport-Ajándék-Játék üzlet egy részlete. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A gépkocsi vezetői múltja miatt Gyuricskó László nemcsak a környéket ismerte meg, de az embereket is. Átlátta és felismerte, ki mire vágyik, hol van hiány, hol lenne szükség valamire, ami akkoriban ritkaságszámba ment. A beszélgetésekből, a látottakból, a mindennapi tapasztalatokból lassan összeállt benne a kép. A szocialista boltok polcai gyakran üresek voltak, és ha valaki valami különlegeset szeretett volna, annak jó kapcsolatokra, szerencsére vagy hosszú sorban állásra volt szüksége. László pedig pontosan tudta, hogy ezt lehetne másképp is.

1979-ben elérkezett a pillanat, amikor már nem volt visszaút. A tapasztalatok, a felismerések, a város igényei mind egy irányba mutattak, itt az idő saját vállalkozást indítani.
Ez a döntés akkoriban bátorságot, elszántságot és jó adag kockázatvállalást igényelt. A rendszer nem támogatta a magánkezdeményezéseket, a hatóságok bizalmatlanok voltak, és minden papírért meg kellett küzdeni, de Gyuricskó László nem az a fajta ember volt, aki meghátrál.

Gyuricskó László, és a Sport-Ajándék-Játék üzletben. Képforrás: Gyuricskó Éva-Bogya

Megszerezte az engedélyeket, beszerezte az árut, és megnyitotta Leninváros első magánüzletét, amely a Sport-Játék-Ajándék nevet viselte, és hamar fogalommá vált a Lenin út egy apró helyiségében. A bolt kicsi volt, egyszerű, de tele élettel, és olyan áruval, ami az állami boltok polcain nem volt megtalálható.
A dokumentum így ír róla: „Hihetetlen nagy sikere volt akkoriban a kisvárosunkban. Volt ott minden! Pecázáshoz felszerelések, tollasütők, pingpong ütők, bronzból készült dísztárgyak, kulcstartók, milliónyi kisebb-nagyobb matricák/levonók… Rubik kocka, Donald rágók és Matchboxok.”

A Sport-Ajándék-Játék üzlet árukészletének egy része. Képforrás: Gyuricskó Éva-Bogya

Ez a bolt valódi kincsesbánya volt a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Aki akkoriban gyerek volt Leninvárosban, szinte biztos, hogy járt ott, vagy legalábbis van róla egy emléke. A választék olyan volt, amilyet a szocialista boltokban ritkán látott az ember, színes, izgalmas, nyugati illatú.
Az üzletben mindig történt valami. László közvetlensége, humora, embersége hamar híressé tette, mert jó volt betérni hozzá, mert mindig volt egy jó szava, egy története, egy ötlete.

A Sport-Ajándék-Játék üzlet árukészletének egy része. Képforrás: Gyuricskó Éva-Bogya

Leninvárosban addig senki sem látott ilyet. A „maszek” szó egyszerre volt izgalmas, új, és sokan kíváncsiságból mentek be először, aztán visszajártak, mert látták, hogy itt valóban kapnak valamit, ami máshol nincs. A bolt hamar a város egyik fontos pontjává vált. Nemcsak vásárlóhely volt, hanem találkozóhely, beszélgetések, pletykák, hírek gyűjtőhelye.

A Sport-Ajándék-Játék üzlet árukészletének egy része. Képforrás: Gyuricskó Éva-Bogya

Gyuricskó László első üzlete nemcsak egy bolt volt. Egy jelenség volt, egy új gondolkodásmód első megnyilvánulása, amely megmutatta, hogy a szocialista rendszer réseiben is lehet valami újat, valami jobbat, valami különlegeset létrehozni, és ez még csak a kezdet volt.

A következő részben már arról lesz szó, hogyan fejlődött tovább a vállalkozás, milyen új üzletek, új ötletek, új lehetőségek születtek, és hogyan vált Gyuricskó László a város egyik legismertebb, legmeghatározóbb alakjává.

Folytatás a 3. részben.

A Trianon okozta trauma után, a megcsonkított nemzet lelkét, testét egyaránt újra kellett éleszteni. A hóhérok levágták végtagjait ám a “szíve”, “agya” élt és működött. S mint a magyar történelemben annyiszor jött egy küldetéses ember – gróf Klebelsberg Kunó – akinek helyén volt a szíve, megőrizte higgadtságát, tiszta fejjel, nagy lélekkel látott a teremtő munkához.  Máig ható reformokat vezetett be a közoktatásban az óvodáktól az egyetemekig. Létrehozta a tanyai iskolák hálózatát, ötezer népiskola építésével, lehetőséget teremtve az addig elzárt tanyavilág bekapcsolásának az ország kulturális vérkeringésébe mintegy megfrissítve azt. Nem volt ez ideális helyzet, csak a sürgető szükség diktálta megoldás, s nemcsak a lehangoló méretű analfabétizmus felszámolását, de a tehetséges tanyai parasztgyerekek kiáramlását is szolgálta. – “Rettenetes volna lekésni arról a gyorsvonatról mellyen Európa nemzetei robognak előre, egy ma még beláthatatlan fejlődés hihetetlen távolsága felé.” –    fejtette ki egy országgyűlési felszólalásában. ” A magyar anya, aki világra hozza az újszülöttet, és a magyar tudós, aki kutat és tanít, ugyanazt a célt szolgálja, Magyarország feltámadását.” Tömör összefoglalása, lényege ez a Trianon utáni kegyetlen valóságnak. Megépültek tehát az iskolák téglából erős kötőanyaggal, voltak gyermekek is szépen, csak tanítókkal kellett ellátni azokat. Erős fénnyel világító “lámpásokra” volt tehát szükség, hogy le ne térjenek a kijelölt útról, olyan tanítókra, amilyenekről Gárdonyi Géza is ír a huszadik század küszöbén: – “A tanító olyan lámpás mely minél inkább világít másoknak, annál inkább fogyasztja önmagát.” S valóban a tanítók (a nemzet napszámosai) olykor kiszolgáltatottan, önemésztő módon tették amit tenniük kellett. Váci Mihály a Sorkoszt című verse elé a következőket írja: ”Régebben szokásban volt, hogy a kezdő tanyai tanító – javadalma részeként – naponta más családoknál ebédelt és vacsorált. Tizenöt éve én is “sorkosztra” jártam egy nyírségi iskola tanyavilágában.” (E sorok írója is egy nyírségi tanyai iskolában ismerkedett a betűvetéssel s emlékszik, hogy ott akkor két sorkosztos volt, az egyik a tanító   a másik pedig a disznópásztor   azaz a kondás). De tették a dolgukat elhivatottságból, küldetéstudattal – nem számolva a körülményekkel. Ez tűnik ki éppen Váci Mihály Jegenye – fényben című verséből is “…a homokba szúrt nyárfa: – a tanitó,/ki fénybe tör, ragyogó hit a lombja,/irány azoknak, jel és biztató,/kik jönnek barázdákban botladozva.”

Az emlékezet szerint ilyen iránytű, ilyen igazodási pont volt Gulyás István is Tiszaszederkényben. Ő még a klasszikus értelemben vett néptanító volt, aki rátermett sokoldalúságával (jól zongorázott, tangóharmonikázott, korcsolyázott, motorkerékpározott, méhészkedett, asztalosműhelyében fúrt – faragott) úgyszólván mindenre meg tudta tanítani a rábízottakat. Minden bizonnyal a szülői házból magával hozott, ember- föld- és természetszeretete segítette abban, hogy igazi kovásza, élesztője, vagy mondjuk úgy ébresztője lehetett Tiszaszederkény életének, az ötvenes évek elején. Jó közösségszervező, igazi népművelő volt, aki fölpezsdítette a falu szunnyadó kulturális életét is. Mozitermet alakíttatott ki az akkori közösségi házban, megszervezte a filmvetítéseket, maga szállította motorkerékpárjával a mozifilmeket a szomszédos községekből. Ő hozta létre az iskolai és felnőtt színjátszó kört. A tankertben kertészkedésre és a növénytermesztés fortélyaira oktatta a lányokat és fiúkat. A lányokkal külön (a felesége segítségével) megismertette a háztartási teendőket az életre nevelés jegyében. Szemléltető oktatást tartott a méhekről, a méhészetről saját méhesében.

Néptanítói hagyomány és “feladat”, hogy jó szemmel választottak ki továbbtanulásra szegény, de tehetséges gyerekeket, majd győzködték a szülőket egyik oldalon, a másik oldalon pedig mecénásokat kerestek nekik. Ezt a hagyományt éltette tovább Gulyás István a megváltozott értékrendű világban is (a tanuláshoz mindenkinek joga van), mert győzködnie kellett a szülők nagy többségét. Megnyerő egyéniségének, meggyőző erejű szavainak tudható be, hogy sokan tanultak tovább különböző közép- és szakiskolákban. Hát ilyen volt Gulyás István néptanító! S az emlékező tanítványok közös emlékképe róla: egyenes tartás, szelíd, kedves, biztató mosoly. Ezek voltak az ő “fegyelmező” eszközei a tanórákon is. De gondja volt a felnőttekre is. A színjátszó körön kívül, a téli estékre Szabad Föld esték címmel előadássorozatot szervezett. Sok felnőttet győzött meg, beszélt rá a 7-8. osztály elvégzésére.

Sok mindenről eshetne még szó Gulyás István életútjának e szakaszáról. Ám e rovat sajátossága miatt nem hozható fel minden mozzanat – de a szándék sem ez. A szándék a gondolatébresztés. Számon tartunk-e, megbecsülünk-e mindent ami egykor előrevitt?! Félek – sötétülő. amerikanizálódó világunkban elvesztik jelentésüket, jelentőségüket a szavak. Az önzetlenség, az őszinteség, a segítőkészség, már-már kiveszőben lévő fogalmakká váltak. Olyan világ körvonalazódik, amelyben már nem értik a Gulyás Istvánokat… No, de félre a kishitűséggel! Higgyük, hogy Magyarország újra feltámad, ha lesznek tanítók, s lesznek szülőanyák! S addig? – addig pedig kövessük a még pislákoló “Lámpásokat”, s tekintetünkkel keressük a “Jegenyét”! “…mert /hozzá a por szürke leple nem ér fel,/sem csalán s a gaz tövise./csak a vihar töri, s villámmal a fény.”

Éles Mihály
Gondolat – Tiszaújvárosi Szemle, 2009. december

A Lenin úti lábasház nemcsak lakóépületként volt fontos, hanem az alattuk húzódó fedett részek is sajátos világot formáltak. Ez a hatlépcsőházas épület határozta meg leginkább az utcaképet.
A ’70-es évek végére az itt húzódó helyek teljesen átalakultak,  az egykori átjárók helyén sorra jelentek meg a kisebb-nagyobb üzletek és szolgáltatók, és mára már csak egyetlen átjáró őrzi eredeti szerepét. A lábasházak alja azóta is a város egyik legélénkebb pontja, öt évtized alatt megszámlálhatatlan vállalkozás működött itt.
Aki itt nőtt fel, annak minden bolt, minden kirakat, minden felirat egy-egy korszakot idéz.

Az egykori Lenin út jobb oldalán a 6 lépcsőházas lábasház. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

(A teljesség igénye nélkül)
Az elsők között költözött ide az Optika–Ofotért, a Fotószalon, a Könyvesbolt, a Virágbolt és az Ínyenc Falatozó. Ahogy a város igényei változtak, megjelent a Zöldséges, a Halbolt, az Órás, a Bőröndös, a Rövidáru, a Mini Gólya, a Randevú cukrászda, vagy a Borozó-Borkóstoló., ahol egy időben vasárnaponként kenyeret és tejet is lehetett kapni, mert abban a korban, még vasárnap minden üzlet zárva tartott.

A 6 lépcsőházas lábasház üzletsora. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A város első magánvállalkozásai is itt bontakoztak ki, Gyuricskó Lacinak köszönhetően: a Sport–Játék–Ajándék, az Ádám és Éva butikok, a Stabil autósbolt, valamint a feledhetetlen Lola és Béla által vezetett Napsugár Horgászbolt. A rég elfeledett üzletek között ott volt Szélesi Misi festékboltja is, és a város emlékezete szerint talán egy iparcikkbolt is működött ezen a részen.

A 6 lépcsőházas lábasház alatti üzletek egy része. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

Az idő azonban teljesen átrendezte a lábasházak alatti üzletsort. Vállalkozók jöttek-mentek, kirakatok cserélődtek, és mára már csak a virágbolt maradt meg eredeti helyén — más formában, más üzemeltetővel, de ugyanazzal a szereppel.

A 6 lépcsőházas lábasház alatti üzletek egy része. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A lábasházak alja így vált a város egyik legváltozatosabb, mindig pezsgő részévé. Ahol ma modern üzletek sorakoznak, ott egykor a város fiatalsága találkozott, vásárolt, beszélgetett — és minden kirakat mögött egy darabka helytörténet rejtőzik.

A Sajó Áruház történetében voltak meghatározó korszakok, és voltak meghatározó emberek. Közéjük tartozik Sárosi Pál, aki 1980 és 1986 között az áruház műszaki részleg igazgatójaként nemcsak rendet tett, hanem új irányt is adott a működéshez.
Pályája azonban jóval korábban indult, és jóval messzebbre vezetett.

Miskolci indulás és a kereskedelem világa
Sárosi Pál 1947. május 1‑jén született Miskolcon, ahol általános és középiskolai tanulmányait is végezte. A Berzeviczy Vendéglátóipari Középiskola után a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán tanult tovább, és hamar belecsöppent a kereskedelem világába. Első munkahelye a miskolci „Forinton” volt, ahol megkezdte a ranglétra végigjárását.
1973-ban Edelényben lett boltvezető, ahol nemcsak az üzlet irányítása volt a feladata, hanem az is, hogy a térség ne szenvedjen hiányt tartós fogyasztási cikkekben. Ez a korszak adta meg számára azt a gyakorlati tudást, amelyre később egész pályája épült.

Leninváros, és azok az évek, amelyek mindent meghatároztak
1980. december 27‑én érkezett Leninvárosba, a Sajó Áruház műszaki, háztartási osztályának igazgatói posztjára. Feladata egyszerűen hangzott: „gatyába rázni” a részleget.
A valóságban azonban ez kemény, kitartó munkát jelentett.
Irányítása alatt:
– megnyílt a kölcsönző
– létrejött a barkácsbolt
– és 1983-ban a Vasudvar, amely óriási siker lett a családi házas övezet kialakulásának idején.
A Leninvárosban eltöltött évek mindenképpen nagyon jó tanuló leckének számítottak, és az ott eltöltött több mint öt év valóban ugródeszka lett számára.
Itt edződött meg vezetőként, itt tanulta meg, hogyan lehet egy áruházból a lehető legtöbbet kihozni.

Vissza Miskolcra, új korszak, új kihívások
1986 januárjában visszatért Miskolcra, ahol az Iparcikk Áruház igazgatója lett.
A rendszerváltás előtti években sorra jelentek meg a nagy világmárkák Magyarországon: SONY, Panasonic, Electrolux. Ennek köszönhetően 1994. április 4‑én az ő vezetése alatt nyílt meg az ország első SONY Shopja.
1995-ben a FOTEX-csoport felvásárolta az áruházat, Sárosi Pál pedig még ugyanabban az évben Budapestre került,  majd a KERAVILL vezérigazgatója lett. Ez napi 12–16 órás munkát jelentett, de országos szinten is meghatározó szereplővé vált.

Plázák, vezetők, örökség
A fővárosi évek után visszatért Miskolcra, ahol megpályázta a Miskolc Plaza igazgatói posztját. 2000. június 13‑án, egy keddi napon megnyílt a város első bevásárlóközpontja, amelyet tíz évig vezetett. A kereskedelemben megszerzett rutint, élettapasztalatot utódainak sikerült átadni, nyugdíjazása után 17 pláza mentora lett, és 5–6 új igazgatót nevelt ki.

Egy életút, amely Leninvárosból indult tovább
Sárosi Pál az elmúlt napkban (május 1) lett 79 éves, és bár a leninvárosi évek csupán egy rövid fejezetet jelentenek hosszú pályájában, mégis meghatározó állomásként tekint rájuk.
A Sajó Áruházban eltöltött idő nemcsak szakmai tapasztalatot adott neki, hanem olyan alapokat, amelyeket később országos szinten is kamatoztatni tudott.

Nagyon sok Boldog Születésnapot Kívánunk.

A Hotel Phőnix. Képforrás: ittjártam.hu

Új korszak, új név.
A szállodát később felújították, modernizálták, és új nevet kapott: Cívis Phőnix Hotel. A névváltás szimbolikus volt, hiszen a Phőnix a megújulást jelképezte, azt a szándékot, hogy a hotel új életet kezdjen a változó körülmények között. Az új tulajdonos igyekezett új irányt adni a háznak, de a korábbi évtizedek összeszokott csapata, szakmai kultúrája és vendéglátói szemlélete már nem tért vissza. A régi dolgozók lassan elhagyták a helyet, az újak pedig más szemlélettel érkeztek, és ezzel valami végérvényesen megváltozott. A város lakói számára azonban a szálloda neve örökre ugyanaz maradt: Hotel Olefin. A névhez történetek, arcok, hangulatok kötődtek olyan emlékek, amelyeket sem felújítás, sem névváltás nem tudott eltörölni.

A Hotel Phőnix. Képforrás: ittjártam.hu

Van, de még sincs…
A hotel ma is áll, de már egészen más arcát mutatja. A város megváltozott, a vendégek is mások, és a világ is más lett. A szálloda már nem a város kirakata, de még mindig őriz valamit abból, ami egykor volt. Aki ma arra jár, már nem látja a fekete Volgákat, a külföldi delegációkat, a nagy fogadásokat. De a múlt nyomai még felismerhetők, a terek arányaiban, a falakba ivódott történetekben, a régi vendéglátói szemlélet halvány emlékeiben, és abban a különös nosztalgiában, amely csak az Olefinre volt jellemző. A hotel ma már nem a város központi színtere, de a város emlékezetének része. Egy darab történelem, amely túlélte a rendszerváltást, a változásokat és az idő múlását. Azok számára, akik ismerték, akik ott dolgoztak, akik ott éltek át fontos pillanatokat, mindig az marad, ami volt, egy korszak, egy közösség, egy életérzés, a Hotel Olefin.

A Hotel Phőnix. Képforrás: ittjártam.hu

A rendszerváltás utáni években a hotel már nem volt a város társasági életének központja, de továbbra is működött, fogadta a vendégeket. Aki belépett, még sokáig érezhette a régi idők hangulatát: a szocreál elegancia maradványait, a panelhotel sajátos báját, a vendéglátás régi iskolájának szellemét.
A Hotel Olefin több volt, mint egy szálloda. Egy korszak jelképe, a városépítés lendületének szimbóluma, a vegyipar fénykorának és a protokolláris vendéglátás világának egyik utolsó tanúja.

A hetvenes és nyolcvanas években a Hotel Olefin nem egyszerűen működött, virágzott. A város egyik legfontosabb intézménye lett, ahol a mindennapok és a nagy pillanatok egyaránt történelmet írtak. Aki akkoriban Leninvárosban élt, tudta, ha valami igazán fontos, ünnepi vagy rangos esemény zajlik, annak az Olefin ad otthont.

A Hotel Olefin előtere a korai időszakban. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A város társasági központja.
A hotel étterme, bárja és különtermei állandóan tele voltak. Itt tartották:
– a céges vacsorákat,
– az állami rendezvényeket,
– a protokolláris fogadásokat,
– az évzárókat,
– a családi ünnepeket,
– és sokak számára itt volt az első „igazi” éttermi élmény.

A Hotel Olefin nagyterme. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A szálloda a város egyik büszkesége volt.
A hotel előtt gyakran sorakoztak a fekete Volgák és a Mercedesek, a korszak státuszszimbólumai. Az akkor még városszéli épületben egymást érték a rangos rendezvények, miközben a bejáratnál néha még a pusztáról betévedő mezei egereket is el kellett hessegetni. A szocreál luxus és a vidéki valóság különös, de szerethető elegye volt ez.

A Hotel Olefin külön terme, a „Fehér terem”. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A nagy vendégek.
A Hotel Olefin fénykorának egyik legizgalmasabb fejezete a protokolláris vendégek sora. A dokumentumok szerint rendszeres látogatók voltak:
– a Német Szövetségi Köztársaság ipari delegációi (Linde, Lurgi és más gyárépítő cégek),
– miniszterek,
– állami vezetők,
– és a korszak egyik legfontosabb politikusa: Kádár János.

A Hotel Olefin recepciós része, ahol a vendégeket fogadták. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A kulcsok, amelyek legendává váltak.
A hotel működésének egyik ikonikus részlete a szobakulcsok története:
„…a szobák kulcsaira, itt kezdetben nagy fagolyókon csüngtek…”
A fagolyók nemcsak praktikusak voltak (nehéz volt őket véletlenül hazavinni), hanem a hotel egyik jellegzetességévé váltak. A 40 éves találkozón is sokan nosztalgiával forgatták őket a kezükben.

A Hotel Olefin előterében a nagyterem, hátul pedig a „Fehér” terem. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A szigor, amelyre mindenki emlékszik.
A korszak vendéglátásának sajátos szabályai az Olefinben is érvényesek voltak. A dokumentum egy kedves, mosolyt fakasztó részletet őrzött meg:
„…azokban az években, csak házastársak kaphatnak közös szobát… itt az Olefinben ez kizárt.”
A portások máshol néha „kockáztattak”, de itt nem. Ha egy pár mégis együtt szeretett volna aludni, két egymás melletti szobát kaptak. Reggel pedig sokszor kiderült, nem is volt szükség közös hajlékra.

A Hotel Olefin bárja. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A zene ami összeköt.
A hotel fénykorának hangulatát a zene is meghatározta. A dokumentum szerint az orgonista gyakran játszott:
– füredi cigányzenét,
– Dzsingisz kánt,
– Máté Pétert,
– és néha még Koós János is megjelent a fehér zongoránál.
A hotelben zajló esték így egyszerre voltak elegánsak, bensőségesek és nagyon is „leninvárosiak”.

A Hotel Olefin előtere. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A Hotel Olefin fénykora nemcsak a vendégekről, hanem azokról az emberekről is szólt, akik nap mint nap életet adtak a szállodának. A profizmus, a vendégszeretet és a korszak sajátos bája együtt teremtette meg azt a hangulatot, amelyre ma is sokan emlékeznek.
Folytatás az 5. részben…