Tiszadada, 1955. május 10. Egy egyszerű falusi házban született meg az a fiú, akinek neve később összeforrt Tiszaújváros vendéglátásával. Lajos gyerekkora nem volt könnyű, de annál tanulságosabb. Hamar megtanulta a munka becsületét, a kitartást, és azt, hogy az embernek mindig többet kell adnia, mint amennyit elvárnak tőle. Szülei és nagyobb testvérei példát mutattak neki.

Tógyer Lajos, a felszolgáló. Képforrás: Tógyerné Veronika

Az első lépések, a tanulás, a szakma, és a hivatás felé.
Lajos 1961 és 1969 között a Tiszadadai általános iskolában tanult, majd Miskolcon folytatta útját a Vendéglátóipari Szakközépiskolában. A vendéglátós szakmát nem csak tanulta, szenvedélyévé vált, amibe egyből beleszeretett. A vendéglátás számára nem munka volt, hanem életforma.
A vendéglátós iskola elvégzése után a Palota Szállóban, Lillafüreden kezdte pályáját. Itt tanulta meg a szakma alapjait, a precizitást, a vendég tiszteletét, és azt, hogy a jó vendéglátós nem csak kiszolgál, hanem élményt ad.

Tőgyer Lajos a Hotel Olefin bejáratánál. Képforrás: Tógyerné Veronika

A Hotel Olefin, a kezdet.
Lajos 1974-ben, Gyula bátyja ajánlására Attila testvérével már a Hotel Olefinben dolgozott, mint londíner. Szorgalmával hamar kitűnt, és egyre feljebb került a ranglétrán. A katonaság igaz közbeszólt, de  kapcsolatainak köszönhetően megmaradt a szakmájában, és a közeli laktanyában tisztipincérként dolgozott, majd a leszerelés után a Hotel Olefin tárt karokkal várta vissza.

Tógyer Lajos a katona. Képforrás: Tógyerné Veronika

Tógyer Lajos szakmájának minden fortéját kitanulta, és 1985-ben éttermi mestervizsgát tett, nem papírért, hanem meggyőződésből.
Mindenki nagyon szerette, ahogy közvetlenségével és hozzáértésével ált a munkához.

Tógyer Lajos, mint Osváth Erzsike férfi-fodrász modellje. Képforrás: Tógyerné Veronika

Lajos 1992-ig a Hotel Olefinben dolgozott Tiszaújvárosban. Itt vált felszolgálóból üzletvezetővé, itt tanulta meg a szakma minden csínját-bínját, és itt vált ismertté a városban. Aki járt az Olefinben, tudta, ha Lajos ott van, minden rendben lesz. A vendég nem csak vendég volt számára, hanem tiszteletre méltó ember, akinek jár a figyelem, a mosoly, a minőség.

Tógyer Lajos a Hotel Olefin recepciónál. Képforrás: Tógyerné Veronika

A Veronika Panzió, és egy álom, amiből valóság lett.
1992-ben saját útra lépett. Párja Veronika mindenben támogatta, és megépítették saját éttermüket, ami szálláshelyként és egyben lakásként is szolgált számukra. Egy ideig Lajos még a hotelben dolgozott, munka után pedig a panzióban segített. Amikor azonban a körülmények úgy hozták, akkor leszámolt, és már Veronikával együtt, bővítették a helyet, amit a tőlük megszokott magas színvonalon működtettek. A Veronika Panzió hamar a város egyik meghatározó vendéglátóhelyévé vált, amely 2011-től 4 csillagos Veronika Hotelként működik. Nem csak egy vállalkozás volt ez számára, hanem életmű. Aki már járt ott, az tudja, hogy a Veronikában nem csak enni lehetett, hanem jól lenni is.

Tógyer Lajos a Veronika bárpultjában. Képforrás: Tógyerné Veronika

Elismerések, amelyek mögött valódi munka áll.
Lajos nem kereste a díjakat, a díjak találták meg őt.
– Szakmai Ifjú Mestere
– Kiváló Dolgozó (többször)
– Miniszter Kiváló Dolgozója (kétszer)
– Máltai Lovagrend tagja
– Magyar Érdemkereszt – polgári tagozat
– Magyar Arany Érdemkereszt – Áder János köztársasági elnök adományozásával
Ezek nem csupán kitüntetések voltak, hanem visszaigazolások, mert Lajos több mint négy évtizeden át szolgálta a magyar vendéglátást, öregbítette a térség hírnevét, és olyan minőséget teremtett, amelyre ma is büszke lehetne.

Tógyer Lajos 60. születésnapján. Képforrás: Tógyerné Veronika

Közösség, emberség, jelenlét
Tagja volt a Tiszaújvárosi Civil Szervezetnek, szenvedélyes horgász volt, és olyan ember, akire mindig lehetett számítani. Aki ismerte, tudta, Lajos nem csak vendéglátós volt, hanem közösségi ember, barát, támasz.

Tógyer Lajos. Képforrás: Tógyerné Veronika Képszerkesztés: Bálint János

Öröksége
Ma már nincs közöttünk, de amit hátrahagyott, az több egy panziónál, több egy szakmai életútnál. Öröksége ott él a városban, a szakmában, és azokban, akik ismerték és szerették.

A Hotel Phőnix. Képforrás: ittjártam.hu

Új korszak, új név.
A szállodát később felújították, modernizálták, és új nevet kapott: Cívis Phőnix Hotel. A névváltás szimbolikus volt, hiszen a Phőnix a megújulást jelképezte, azt a szándékot, hogy a hotel új életet kezdjen a változó körülmények között. Az új tulajdonos igyekezett új irányt adni a háznak, de a korábbi évtizedek összeszokott csapata, szakmai kultúrája és vendéglátói szemlélete már nem tért vissza. A régi dolgozók lassan elhagyták a helyet, az újak pedig más szemlélettel érkeztek, és ezzel valami végérvényesen megváltozott. A város lakói számára azonban a szálloda neve örökre ugyanaz maradt: Hotel Olefin. A névhez történetek, arcok, hangulatok kötődtek olyan emlékek, amelyeket sem felújítás, sem névváltás nem tudott eltörölni.

A Hotel Phőnix. Képforrás: ittjártam.hu

Van, de még sincs…
A hotel ma is áll, de már egészen más arcát mutatja. A város megváltozott, a vendégek is mások, és a világ is más lett. A szálloda már nem a város kirakata, de még mindig őriz valamit abból, ami egykor volt. Aki ma arra jár, már nem látja a fekete Volgákat, a külföldi delegációkat, a nagy fogadásokat. De a múlt nyomai még felismerhetők, a terek arányaiban, a falakba ivódott történetekben, a régi vendéglátói szemlélet halvány emlékeiben, és abban a különös nosztalgiában, amely csak az Olefinre volt jellemző. A hotel ma már nem a város központi színtere, de a város emlékezetének része. Egy darab történelem, amely túlélte a rendszerváltást, a változásokat és az idő múlását. Azok számára, akik ismerték, akik ott dolgoztak, akik ott éltek át fontos pillanatokat, mindig az marad, ami volt, egy korszak, egy közösség, egy életérzés, a Hotel Olefin.

A Hotel Phőnix. Képforrás: ittjártam.hu

A rendszerváltás utáni években a hotel már nem volt a város társasági életének központja, de továbbra is működött, fogadta a vendégeket. Aki belépett, még sokáig érezhette a régi idők hangulatát: a szocreál elegancia maradványait, a panelhotel sajátos báját, a vendéglátás régi iskolájának szellemét.
A Hotel Olefin több volt, mint egy szálloda. Egy korszak jelképe, a városépítés lendületének szimbóluma, a vegyipar fénykorának és a protokolláris vendéglátás világának egyik utolsó tanúja.

2013 novemberében különös izgalom lengte be a Phőnix hotelt, hogy egy 40  évvel ezelőtti eseményt megünnepeljenek.
A város lakói számára ez az épület mindig is Hotel Olefin maradt, és most, negyven évvel a megnyitó után, újra élet költözött a falai közé. A jubileumi találkozóra összegyűltek mindazok, akik valaha itt dolgoztak, akik a hotel fénykorát megteremtették, és akiknek az életében az Olefin több volt munkahelynél, közösség, otthon, történet.
A szervezés nem volt egyszerű, hiszen a 40 év alatt számosan megfordultak a hotel falai között, mint munkavállalók. A régi portások, szobalányok, üzletvezetők, szakácsok, pincérek, gazdaasszonyok, és természetesen az első igazgató, Bárdos Róbert is megjelent, akit különösen nagy szeretettel fogadtak az egykori kollégák.
A beszámoló szerint: „A csoportkép közepén állt, kissé meghatódva, kissé megilletődve, ahogy egy olyan emberhez illik, aki tudja, hogy valami maradandót hozott létre.
A találkozó egyik legszebb pillanata az volt, amikor Bárdos Róbert kedvedért, ahogy a dokumentum írja, újra végigjárta a vendégszobákat. Ugyanazzal a figyelemmel, ugyanazzal a szakmai szemmel, mint negyven évvel korábban. És persze most is kiszúrta, ha valami nem volt a helyén.
A kulcsok látványa különösen megérintette, és így szólt: „Ránézve a szobák kulcsaira, itt kezdetben nagy fagolyókon csüngtek…”, emlékezik vissza.
A fagolyós kulcsok az Olefin egyik ikonikus jelképei voltak. A vendégek nemigen vitték haza őket, nehéz lett volna. Ma már egy helyi bőrdíszműves készíti a kulcstartókat, de a régi dolgozók szemében a fagolyók még mindig ott lógnak a kulcsokon.

A találkozó hangulata egyszerre volt ünnepi és meghitt. A résztvevők meséltek, nevettek, nosztalgiáztak. Felidézték a nagy vendégeket, a protokolláris eseményeket, a hétköznapok apró örömeit és bosszúságait. A régi történetek újra életre keltek:
– a szigorú, de igazságos szabályok,
– a nagy rendezvények,
– a híres vendégek,
– a konyha legendás fogásai,
és persze a „szobafoglalási trükkök”, amelyekről mindenki tudott, de senki sem beszélt.

A hotel retro miliője tökéletesen illett a jubileumhoz. A dokumentum így fogalmaz: „Igazából – a volt Olefin hotel, a mai Főnix retro miliője korhűen illeszkedik a hétvégi jubileumi nyugdíjas találkozóhoz.”
A znbében is igyekeztek a kor hangulatát megidézni, és úgy mint régen felcsendült a Füredi cigány, a Dzsingisz kán, Máté Péter, és amikor Koós János hangja betöltötte a teret, mintha újra 1973-at írtak volna.
A találkozó végén valaki kimondta azt, amit mindenki érzett, és szerette volna hallani: „Beígérjük, a hotel ötvenéves szülinapját ugyanitt, együtt üljük meg.”
A negyven év nem múlt el nyomtalanul. A Hotel Olefin szelleme még mindig ott van a falak között, a történetekben, a nevetésekben, a könnyekben, a régi dolgozók összetartásában.
A hotel már nem volt ugyanaz, mint régen, de azok számára, akik ott voltak, mindig az marad, ami volt, egy korszak, egy közösség, egy életérzés.
És mi lett 50 éves találkozóval, amire oly sokan vártak?

A hetvenes és nyolcvanas években a Hotel Olefin nem egyszerűen működött, virágzott. A város egyik legfontosabb intézménye lett, ahol a mindennapok és a nagy pillanatok egyaránt történelmet írtak. Aki akkoriban Leninvárosban élt, tudta, ha valami igazán fontos, ünnepi vagy rangos esemény zajlik, annak az Olefin ad otthont.

A Hotel Olefin előtere a korai időszakban. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A város társasági központja.
A hotel étterme, bárja és különtermei állandóan tele voltak. Itt tartották:
– a céges vacsorákat,
– az állami rendezvényeket,
– a protokolláris fogadásokat,
– az évzárókat,
– a családi ünnepeket,
– és sokak számára itt volt az első „igazi” éttermi élmény.

A Hotel Olefin nagyterme. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A szálloda a város egyik büszkesége volt.
A hotel előtt gyakran sorakoztak a fekete Volgák és a Mercedesek, a korszak státuszszimbólumai. Az akkor még városszéli épületben egymást érték a rangos rendezvények, miközben a bejáratnál néha még a pusztáról betévedő mezei egereket is el kellett hessegetni. A szocreál luxus és a vidéki valóság különös, de szerethető elegye volt ez.

A Hotel Olefin külön terme, a „Fehér terem”. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A nagy vendégek.
A Hotel Olefin fénykorának egyik legizgalmasabb fejezete a protokolláris vendégek sora. A dokumentumok szerint rendszeres látogatók voltak:
– a Német Szövetségi Köztársaság ipari delegációi (Linde, Lurgi és más gyárépítő cégek),
– miniszterek,
– állami vezetők,
– és a korszak egyik legfontosabb politikusa: Kádár János.

A Hotel Olefin recepciós része, ahol a vendégeket fogadták. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A kulcsok, amelyek legendává váltak.
A hotel működésének egyik ikonikus részlete a szobakulcsok története:
„…a szobák kulcsaira, itt kezdetben nagy fagolyókon csüngtek…”
A fagolyók nemcsak praktikusak voltak (nehéz volt őket véletlenül hazavinni), hanem a hotel egyik jellegzetességévé váltak. A 40 éves találkozón is sokan nosztalgiával forgatták őket a kezükben.

A Hotel Olefin előterében a nagyterem, hátul pedig a „Fehér” terem. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A szigor, amelyre mindenki emlékszik.
A korszak vendéglátásának sajátos szabályai az Olefinben is érvényesek voltak. A dokumentum egy kedves, mosolyt fakasztó részletet őrzött meg:
„…azokban az években, csak házastársak kaphatnak közös szobát… itt az Olefinben ez kizárt.”
A portások máshol néha „kockáztattak”, de itt nem. Ha egy pár mégis együtt szeretett volna aludni, két egymás melletti szobát kaptak. Reggel pedig sokszor kiderült, nem is volt szükség közös hajlékra.

A Hotel Olefin bárja. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A zene ami összeköt.
A hotel fénykorának hangulatát a zene is meghatározta. A dokumentum szerint az orgonista gyakran játszott:
– füredi cigányzenét,
– Dzsingisz kánt,
– Máté Pétert,
– és néha még Koós János is megjelent a fehér zongoránál.
A hotelben zajló esték így egyszerre voltak elegánsak, bensőségesek és nagyon is „leninvárosiak”.

A Hotel Olefin előtere. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A Hotel Olefin fénykora nemcsak a vendégekről, hanem azokról az emberekről is szólt, akik nap mint nap életet adtak a szállodának. A profizmus, a vendégszeretet és a korszak sajátos bája együtt teremtette meg azt a hangulatot, amelyre ma is sokan emlékeznek.
Folytatás az 5. részben…

Egy szálloda lehet bármilyen modern, bármilyen különleges, bármilyen előremutató, ha nincs mögötte az a csapat, amely életre kelti, akkor csak egy üres épület marad.
Huszár Andor ezt pontosan tudta.
A TVK vezetése ezért nem aprózta el a dolgot, országos szinten verbuválták össze a vendéglátás legjobbjait, hogy a Hotel Olefin ne csak szép legyen, hanem működjön is magas színvonalon, fegyelmezetten, vendégszeretettel.

A profi személyzet egy része. Képforrás: Demkó Péter Készszerkesztés: Bálint János

Bárdos Róbert a lillafüredi Palotaszálló vezetői székéből állt fel, hogy Leninvárosban új fejezetet nyisson. De nem egyedül jött.
Magával hozta a szakma akkori legnagyobb neveit:
– Demkó Sándor – üzletvezető
– Sipos János – üzletvezető
– Molnár Miklós – főúr, az asztali etikett mestere
– Majoros János – konyhafőnök, az Avas szálló legendás séfje
Ők voltak azok, akik az első naptól kezdve biztosították, hogy a Hotel Olefin ne csak egy új szálloda legyen a városban, hanem példaértékű vendéglátóhely, ahol minden mozdulatnak, minden mosolynak, minden gesztusnak súlya volt.

A Hotel Olefin dolgozói. Képforrás: Fróna János

A személyzet volt a szálloda lelke.
A Hotel Olefinben dolgozni nem egyszerű munka volt, hanem hivatás. Aki ide került, az megtanulta, mit jelent a fegyelem, a minőség, a vendég tisztelete. A profik nemcsak dolgoztak, hanem tanítottak, és ezzel egy egész generációt indítottak el a pályán.
Nem túlzás azt mondani, hogy a Hotel Olefin szakmai egyik bölcsője lett a térség vendéglátásának. Számos ma már jól ismert, elismert vendéglátós itt kezdte a pályafutását, itt tanulta meg a szakma alapjait, itt kapta meg az első bizalmat, az első lehetőséget, az első igazi felelősséget.
A szálloda nemcsak egy hely volt. Közösség. Iskola. Példakép. Egy olyan műhely, ahol a szakma legjobbjai formálták a jövő vendéglátósait.

A Hotel Olefin dolgozói. Képforrás: Fróna János

A mindennapok hősei.
A vezetők és mesterek mellett nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik nap mint nap csendben, alázattal dolgoztak azért, hogy a szálloda valóban éljen. A Hotel Olefin igazi erejét nemcsak a nagy nevek adták, hanem az a sok-sok dolgozó, akik a háttérben tették a dolgukat:
– a recepciósok, akik elsőként fogadták a vendéget
– a pincérek és felszolgálók, akik mozdulataikkal tanították a szakmát
– a szobalányok, akiknek munkája adta a szálloda tisztaságát és rendjét
– a szakácsok és konyhai dolgozók, akik Majoros János keze alatt tanulták a mesterséget
– a karbantartók, akik észrevétlenül tartották működésben az egész épületet
– a mosodások, takarítók, portások, akik nélkül nem indulhatott volna el egyetlen nap sem
Ők teremtették meg azt a légkört, azt a vendégszeretetet, amely miatt a szálloda hamar híressé vált. Nélkülük nem lett volna Hotel Olefin, csak egy épület.

A Hotel Olefin dolgozói. Képforrás: Fróna János

A Hotel Olefin igazi ereje mindig az emberekben volt.
Azokban, akik ott dolgoztak, akik megtanulták a szakma becsületét, és akik továbbvitték mindazt, amit ott kaptak. A szálloda későbbi átalakulása ugyan elmosta a régi idők hangulatát, de az a szemlélet, az a szakmai alázat, amit itt tanultak, tovább él azok pályájában, akik innen indultak el.

A Hotel Olefin dolgozói. Képforrás: Fróna János

Folytatás a 4. résszel…

1973 novemberében nagy volt a sürgés-forgás Leninváros új büszkesége, a Hotel Olefin körül. A város vezetése, a TVK, a vendéglátósok és a kivitelezők mind tudták, ez nem egy átlagos átadás lesz. A keleti régióban addig nem létezett ilyen színvonalú szálloda, és most miniszteriális vendégek, külföldi delegációk, ipari nagyágyúk érkeztek, hogy elsőként lépjenek be az új hotel ajtaján.

Képforrás: LEAD Technologies Inc. V1.01

A megnyitó azonban nem indult zökkenőmentesen.
Az akkori dokumentumok így idézik fel a pillanatot:
„Sorra jönnek a megnyitóra a miniszteriális vendégek, toporognak az Olefin szálloda liftje előtt, nyomkodják a gombokat, de hiába.
Az aknákban még a szerelők szorgoskodnak…”
A lift tehát nem működött. A fontos emberek pedig ott álltak a vadonatúj szálloda előterében, és csak nézték a mozdulatlan ajtókat.

A Hotel Olefin előtere és a liftek. Képforrás- képszerkesztés: Bálint János

Ekkor lépett közéjük Huszár Andor, a TVK vezérigazgatója, aki nemcsak megálmodta a szállodát, hanem a megnyitó napján is vállalta a felelősséget. Egy percet sem habozott, … uraim, kövessenek…, majd egy reggeli lépcsőzésre invitálta a nagyérdemű társaságot.
Elől a vezérigazgató, mögötte pedig a vendégek követték egészen a negyedik emeletig, és közben mesélt, hogyan született meg az ötlet, miért volt szükség háromcsillagos hotelre, és hogyan vált valóra mindez. A fontos emberek pedig bár kissé lihegve, de minden zokszó nélkül hallgatták a lelkes beszámolót, és lábbal foghatóan is érezték, hogy valóban különleges helyre érkeztek.
A visszafele út már a megjavított liftben történt, a földszintre érve Huszár Úr kitessékelte a vendégeket, …no már itt is vagyunk…kifelé…, s közben az összeráncolt vastag szemöldökei alatt, magában elégedetten mosolygott, és szerényen csak annyit mondott magában, …”ezt is megcsináltuk”…

A Hotel Olefin. Képforrás: Egykor.hu Képszerkesztés: Bálint János

Innentől kezdve már minden a történelem része, a hotel előtt fekete Volgák és Mercedesek sorakoztak, bent pedig a város új társasági élete zajlott.
A hetvenes évek Leninvárosa ekkor lépett be igazán a modern vendéglátás világába.
A megnyitó napja így vált legendává, egy kis csúszás, egy kis lépcsőzés, sok mosoly, és egy nagy ígéret, amely valóra vált. A Hotel Olefin megszületett, és vele együtt egy korszak is.

Folytatás a 3. részben…

A hetvenes évek elején Leninváros még fiatal volt, de már hatalmas lendülettel épült. A Tiszai Vegyi Kombinát dübörgött, a város nőtt, és egyre több külföldi szakember, mérnök és üzleti partner érkezett a keleti régióba. A városnak szüksége volt egy olyan helyre, amely méltó módon fogadja őket, egy szállodára, amely egyszerre reprezentatív, modern és a kor színvonalát meghaladó. A gondolat megszületésének pillanatát egy korabeli dokumentum így idézi fel:
„Nagyon sok a külföldi partnerünk és sose találunk nekik megfelelő szállást. A keleti régióban nincs ilyen luxus.”
A szálloda megálmodója Huszár Andor, a TVK akkori vezérigazgatója volt. Ő volt az, aki felismerte, hogy a város fejlődése nem állhat meg az ipari beruházásoknál, szükség van egy olyan helyre is, amely a város arcát mutatja a világnak.

Huszár Andor a TVK vezérigazgatója. Képszerkesztés: Bálint János ( a grafika csak a szerző hozzájárulásával használható fel)

A tervezés és az építés.
Huszár Andor a tervezés feladataival Ligeti Tamás építészt bízta meg, míg a hotel belső kinézetéről Dufala József belsőépítész gondoskodott.
A korszak modernista, letisztult, funkcionális stílusát követték, amely jól illeszkedett a frissen épülő lakótelepek és középületek világába.
A hotel éttermi kiszolgáló része hagyományos építésű, míg maga a hozzá csatolt hétszintes hotel, egyszerű panelszerkezetekből állt, ami a maga idejében mégis különlegesnek számított.
A kivitelezés gyors ütemben zajlott, hiszen a városnak sürgősen szüksége volt a szállodára. A hetvenes évek elejének nagy városépítési hulláma közepette a hotel építése is a prioritások között szerepelt. A munkálatok 1971 után kezdődtek, és mindössze néhány év alatt elkészült a város új büszkesége.

A Hotel Olefin. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

A név, amely mindent elmondott a korról.
A hotel neve sem volt véletlen: Hotel Olefin. A névválasztás közvetlenül kapcsolódott a TVK egyik legfontosabb és legmodernebb üzeméhez, az Olefin-gyárhoz, amely szintén 1973-ban indult el. A város és a kombinát fejlődése ekkor kéz a kézben járt, és a szálloda neve egyfajta tisztelgés volt a vegyipar új korszakának kezdete előtt.
Az „olefin” szó maga is beszédes: kémiai szakkifejezés, az alkének gyűjtőneve, olyan szénhidrogéneké, amelyek a műanyagipar alapját adják. A név így egyszerre volt modern, ipari, nemzetközi hangzású, és tökéletesen illett ahhoz a városhoz, amely a vegyiparra építette hovatartozását.

A Hotel Olefin. Képforrás: Tiszaújvárosi Helytörténet Gyűjtemény

1973-ban aztán eljött a nagy pillanat, a Hotel Olefin elkészült.
A város életében ez mérföldkő volt. A háromcsillagos minősítés akkoriban vidéken ritkaságnak számított.
A hotel modern volt, elegáns, és minden részletében azt sugározta, hogy Leninváros nem egy átlagos iparváros, hanem egy új, fejlődő, ambiciózus település.
A Hotel Olefin már a kezdetektől több volt, mint egy szálloda.
A városépítés lendületének jelképe lett, egy korszak hangulata, amelyben a vegyipar, a modernizáció és a vendéglátás új minősége találkozott.

A 2.részében ízelítőt kapunk a megnyitóról.