Amikor Tanyi István, a Sajó Áruház ruházati részlegének vezetője felmondott, az irányítás Kovács Gizikére szállt. Gizike azonban cseppet sem ijedt meg a feladattól, a kereskedelem világa már gyerekkora óta körülölelte volt, és ő ebben a világban mindig is otthonosan mozgott.

Az általános iskola után Debrecenben végezte el a kereskedelmi iskolát. Tanulóéveit otthon, Polgáron a Hősök úti cipőboltban töltötte, majd amikor férjhez ment az üzlet akkori vezetőjéhez, az összeférhetetlenség miatt a buszmegállói áruházba került. Házassága később zátonyra futott, elvált, majd újra férjhez ment, és az élet ekkor sodorta Leninvárosba, az üzletsori cipőboltba. Innen a körülmények a műszaki boltba vitték tovább, majd 1977-ben az egész üzlet, áruval, személyzettel együtt átköltözött a november 7.-én nyíló Sajó Áruházba.
Munkáját már az üzletsori boltban is nagyra értékelték, ezért kinevezték az emeleti háztartási, ajándék- és üveg‑porcelán részleg vezetőjének. Ebben a pozícióban dolgozott mindaddig, míg a szomszédos ruházati részleg adminisztrátora GYES-re nem ment. A hely megüresedett, és Tanyi István megkérte, vállalja el ezta pozíciót. Az átállás könnyedén ment,  Gizike mindig is szerette a papírmunkát, a rendet, a számok világát.
A fordulópont akkor érkezett el, amikor a vállalati vezetőség és Tanyi István között megromlott a kapcsolat, és István felmondott, majd utána Durbák Imre lett a vezető, aki a Miskolci központból jött az áruházba, de egy idő után ő is távozott, ezek után a vállalat vezetése számára nem volt kérdés, ki vegye át a helyét, a munka oroszlánrészét mindig is Gizike végezte.
Így lett ő a Sajó Áruház első női vezetője.

Irányítása alatt a ruházati részleg másodvirágzását élte. Már az első évben a vártnál nagyobb nyereséget hozott, köszönhetően az újításoknak, csütörtök esténként 18–19 óra között divatbemutatók színesítették az áruház életét, a kitelepülések pedig új vásárlókat hoztak. 1989-re az üzlet jövedelemérdekeltségűvé vált mindenki örömére. Az 1992-es privatizáció azonban mindent felforgatott. A BRKV üzletei magántulajdonba kerültek, így a Sajó Áruház is. Az új tulajdonos elvárásai teljesíthetetlennek bizonyultak. Gizike ezt jelezte is, hogy atervek irreálisak, de süket fülekre talált. Végül beadta felmondását, a cég vezetése próbálta meggyőzni, hogy maradjon, de Ő elszánt, és hajthatatlan volt. Üzleti kapcsolatait kihasználva, a szigetszentmiklósi M.ország első magánkézben lévő ,,Cipő Király” Nagyker üzletkötőjeként, mint területi képviselő dolgozott 1 évig. Mivel itt szintén nagyon sikeres volt, ezért úgy gondolta, saját vállalkozásában folytatja, ezt a tevékenységet. Miközben ő jobbnál jobb üzleteket kötött, az áruház egyre nehezebben birkózott meg a problémákkal, elsősorban az új tulajdonos miatt.

Gizike időközben megtalálta igazi hivatását a természetes gyógymódok világában, amellyel férjének is segíteni tudott, ameddig lehetett. A tragédia azonban bekövetkezett, és ez mélyen megrázta. Egy rövid ausztráliai időszak után hazatért, családja legnagyobb örömére, és teljesen belevetette magát az alternatív gyógymódokba, amelyeket a mai napig sikerrel alkalmaz. 7 évig dolgozott az Országos Gerincgyógyászati Klinikán.   18 éve dolgozik a ,,Nelson féle” Sció biorezonanciás, mesterséges intelligencia programmal.

Mindenki Gizusa, a Sajó Áruház első női vezetője ma Budapesten él. Szabadidejében kedvenc hobbijának hódol, a táncnak. Mint mindent, ezt is nagyon kitartóan, elszántan, és intenzíven műveli, heti 4-5 alkalommal. Többen mondják neki, hogy „ez már sok, és ne tegye” , de  Ő ebből nem enged, mert ilyen volt mindig is: bátor, makacs, érzékeny és elszánt.

2026. február 28-án, Slezák István halálának 39. évfordulóján Polgár városa emléktáblát avatott az Ady Endre Művelődési Központ falán.
A megemlékezés nem csupán egy névnek szólt, hanem annak az embernek, aki munkájával, emberségével és közösségépítő erejével maradandó nyomot hagyott Polgár életében.
Slezák István tatabányai fiatalemberként érkezett a településre, ahol hamar ismertté vált nyitottságával, szervezőkészségével és a közösség iránti elkötelezettségével.
Az Ady Endre Művelődési Ház első igazgatójaként nemcsak vezette az intézményt, hanem lelket adott neki. Munkája ma is velünk él, azokban a közösségekben és emberekben, akikre hatással volt.

Slezák István az Ady Endre Művelődésiház első igazgatója. Képforrás: Slezák Zsuzsa

Az ünnepség.
A megemlékezésen jelen voltak a közeli családtagok: felesége, Zsuzsika néni, lánya Zsuzsa, fia István és Zsuzsa férje. Megjelent továbbá a művelődési ház egykori és jelenlegi vezetése, Polgár város polgármestere, a képviselő-testület több tagja, barátok, ismerősök és mindazok, akik fontosnak érezték, hogy ezen a napon tiszteletüket tegyék.

Az ünnepi beszédek szónokai: Fajta Marika, Tóth József, Sánta Sándorné, C.Tóth János, és Olajos Istvánné-Marika. Képforrás-képszerkesztés: Bálint János

Az ünnepséget Ferenczné Fajta Marika, a művelődési ház jelenlegi igazgatója nyitotta meg. Ezt követően Tóth József polgármester, majd Sánta Sándorné-Magdika, és C. Tóth János egykori intézmény vezetők méltatták Slezák István életművét. Olajos Istvánné-Marika egy verssel emlékezett a művelődési ház első igazgatójára.

Slezák Zsuzsa felolvassa Édesanyja köszönő szavait. Képforrás: Bálint János

Az ünnepi beszédek után Slezák Zsuzsa felolvasta Édesanyja, Slezák Istvánné-Zsuzsika néni köszönő szavait.

Slezák István emléktáblája a z Ady Endre Művelődési Házban.
Képforrás: Bálint János

Slezák István emléktábláját a családtagok, és a jelenlegi igazgató közösen leplezték le, amely mostantól méltó helyen őrzi Slezák István nevét és emlékét.

Slezák Istvánné-Zsuzsika néni, lányával Zsuzsával, és vejével, a MűvHáz. aulájában. Képforrás: Bálint János

Az ünnepség végén az egybegyűltek az aulában maradtak egy kötetlen, baráti beszélgetésre, ahol felidézték a közös emlékeket, történeteket. Végül mindenki hazatért, lelkében az ünnepeltre emlékezve.
Az eseményről készült beszámolót összeállította: Bálint János

A Sajó Áruház bal oldali szárnyában működő Ruházati részleg a Borsodi Ruházati Kereskedelmi Vállalat irányítása alatt állt.
A megnyitás évében, 1977-ben már egy jól szervezett, több osztályból álló egységként kezdte meg működését, élén egy fiatal, frissen végzett, de határozott és szakmailag felkészült vezetővel,  Tanyi Istvánnal, aki 1974-ben diplomázott a kereskedelmi főiskolán, majd Debrecenben helyezkedett el egy ruházati kereskedelmi vállalatnál.
A munkát szerette, de az albérleti létet annál kevésbé, így idővel úgy döntött, hazatér Polgárra.

Tanyi István a diák. Képforrás: Tanyi István

A sors különös módon segítette, Pelyhéné Gizike, aki vele egy utcában lakott, szólt neki, hogy Leninvárosban hamarosan megnyílik egy új áruház, és már keresik a dolgozókat. István nem késlekedett, és beadta pályázatát, majd behívták meghallgatásra, és 1977 októberében kinevezték a Sajó Áruház ruházati részlegének vezetőjének.

A részleg működése több osztályra tagolódott, mindegyik saját vezetővel:
– Szűcs Jánosné – divatáru
– Vajda Sándorné – cipő
– Boros Jánosné, majd később Jablonkai Lajosné – konfekció
– Ducsai Ferencné – méteráru és lakberendezési osztály

A részleg adminisztrátora kezdetben Galán Györgyné volt, majd amikor ő gyesre ment, István maga mellé hívta Pelyhéné Gizikét, aki korábban a műszaki oldalon dolgozott.
A helyettesi feladatokat Sándor Ignácné (Piri) látta el.

Tanyi István, az áruházvezető. Képforrás. Balatoni Réka

A ruházati részleg mindennapjai mozgalmasak voltak. A hetvenes–nyolcvanas évek kereskedelmi viszonyai között a készletek kezelése, az áruellátás, a vásárlói igények kielégítése sokszor komoly kihívást jelentett. A dolgozók mégis igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből, és a vásárlók többsége elégedetten távozott. A részleg vezetőjeként Istvánnak nemcsak szakmai, hanem emberi feladatai is voltak, összehangolni a munkát, kezelni a problémákat, és fenntartani a csapat jó hangulatát.

Tanyi István, az áruházvezető. Képforrás. Balatoni Réka

A gondok azonban nem kerülték el a részleget. István rendszeresen jelezte a vállalat felé a hiányosságokat, az áruellátási problémákat és a szervezési nehézségeket. Bár ezek a jelzések szakmai szempontból indokoltak voltak, a vállalat vezetése nem mindig fogadta őket jó szemmel. A feszültség akkor érte el a tetőpontot, amikor István két egymást követő fizetésemelésből is kimaradt, miközben az osztályvezetők már majdnem ugyanannyit kerestek, mint ő. Ez végül döntésre késztette, így 1985 februárjában azonnali hatállyal felmondott.

Távozása után a ruházati részleg vezetése többször is gazdát cserélt, és a későbbi években már nem alakult ki olyan stabil, hosszú távú irányítás, mint az ő idejében. A Sajó Áruház történetének azonban meghatározó része maradt az a hét és fél év, amelyet Tanyi István a részleg élén töltött szakmai alapossággal, emberséggel és a kereskedelem iránti elkötelezettséggel.

A következő 4. részben a másik nagy egység, a Műszaki, háztartási és papír–írószer részleg története következik.

Hornyák Lászlóné, az AKÖV kirendeltség mindenese. Ifj. Hornyák László

Margó néni, leánykori nevén Ördög Margit, 1941. augusztus 11-én született Polgáron. Gyerekkora egyszerű, dolgos családban telt, ahol szülei, Ördög József és Petrik Piroska becsületre, munkára és kitartásra nevelték őt és testvérét. Az általános iskolát is Polgáron végezte, az első osztályt még a Zárdában, a többit pedig a Királyi iskolában. Tizennégy éves koráig a családi gazdaságban dolgozott, majd az államosítás után egy évig a Táncsics Tsz-ben vállalt munkát. Ezután rövid ideig a 31-es Állami Építőipari Vállalatnál volt gondnok, később pedig felnőttfejjel, házassága alatt elvégezte a debreceni Pallagi Mezőgazdasági Technikumot is, ami jól mutatja, milyen elszánt és szorgalmas ember volt.

Hornyák Lászlóné, és férje, Hornyák László Képforrás: Ifj. Hornyák László

1964-ben került az egykori 48.-as számú AKÖV telepére, ami már az ő idejében  a miskolci 5-ösz számú AKÖV Tiszapalkonyai kirendeltségeként működött, és ahol Csiszár Dezsővel együtt irányították a személy, valamint a teherforgalmat.
A bővítést követően 1966-ban áthelyezték a TVK irodaháza előtti kis bódéba, ahol hivatalosan forgalmi szolgálattevőként, gyakorlatban pedig mindenes feladatkörben dolgozott.
Az AKÖV átszervezése után is maradt a vállalatnál, immár az új Debreceni úti telephelyen, Vincze István irányítása alatt. Itt telepgondnokként kezdett, majd a vállalat beiskolázta, és elvégezte a diósgyőri Kohó- és Gépipari Technikumot. A hároméves tanulmány után egyre több felelősségteljes feladatot kapott, felügyelte a tanulókat, KRESZ-oktatást tartott a gépjárművezetőknek, és munkavédelmi vezetőként 24 órás készenlétben kellett állnia. Ha baleset történt, a rendőrség nem intézkedhetett nélküle, hiszen a Volán dolgozóinak szakmai és részben jogi képviseletét is ő látta el a helyszínen.

Hornyák Lászlóné, és férje, Hornyák László Képforrás: Ifj. Hornyák László

A telephelyi változások idején előnyugdíjaztatta magát, de amikor szükség volt rá, mindig visszajárt segíteni a kollégáknak.
Margó néni az idén lesz 85 éves, számomra mindig a kitartás, a szorgalom és a tisztesség példája marad, egy olyan asszonyé, aki minden helyzetben helyt állt, a családban, a munkában és az életben egyaránt.

Hornyák Lászlóné, és férje, Hornyák László Képforrás: Ifj. Hornyák László

Külön köszönet Ifj. Hornyák Lászlónak az információkért.
Folytatás hamarosan…

Csiszár Dezső neve leginkább azok számára ismert, akik annakidején a miskolci és a tiszaszederkényi AKÖV-nél dolgoztak. Személyében egy csendes, dolgos, megbízható ember alakját képzeljék el, aki egész életében a munkát, a családot és a közösséget tartotta a legfontosabbnak.
1937. január 7-én született Tiszaviden, egy földműves család harmadik gyermekeként. A vidéki gyermekkornak azt a fajta egyszerű, tiszta rendjét hozta magával, amely később egész életét meghatározta, a szorgalmat, a kitartást, a becsületet.
Tanulmányait Tiszaviden kezdte, majd Tiszaszalkán folytatta, később pedig a Sárospataki Református Általános Gimnáziumban tanult tovább. Ezek az évek nemcsak tudást adtak neki, hanem irányt is, hiszen világossá vált számára, hogy a közlekedés, a szervezés, az emberekkel való együttműködés lesz az ő útja.

Csiszár Dezső a Tiszaszederkény-Tiszapalkonyai AKÖV első vezetője. Képforrás: Ifj. Csiszár Dezső

1955 májusában Miskolcra került, ahol az AKÖV-nél (Autóközlekedési Vállalat) kezdett dolgozni.
Itt nemcsak szakmát, hanem hivatást talált. Elvégezte a forgalmitiszti iskolát, és hamarosan nemcsak munkatársként, hanem oktatóként is helyt állt az MHSZ-nél. Aki ismerte, tudta, türelmes, pontos, segítőkész ember volt, akire mindig lehetett számítani.
Szakmai pályája során kirendeltségvezetőként dolgozott az AKÖV-nél, majd a Volán 3. számú vállalatnál, később a Borsod Volánnál logisztikai és szállítási folyamatokat koordinálta. Bárhol is volt, ugyanazt vitték tovább róla a kollégák, jó szót, jó szándékot, jó kapcsolatokat. Nem véletlen, hogy munkáját több alkalommal jutalmazták, és többször is megkapta a „Kiváló dolgozó” elismerést.
A közösségi életből sem maradt ki, a Volán öregfiúk csapatában focizott, ahol nemcsak játékosként, hanem barátként is számítottak rá. Az a fajta ember volt, aki nem kereste a reflektorfényt, mégis minden közösségben megtalálta a helyét.

Csiszár Dezső a Volán öregfiúk csapatában. Képforrás: Ifj. Csiszár Dezső

Hosszabb betegséggel küzdött, de ameddig csak tudott, dolgozott tovább, fuvarszervezőként, felelősséggel, odafigyeléssel, ugyanazzal a lelkiismeretességgel, ami egész életét jellemezte.

Csiszár Dezső kollégái körében. Képforrás: Ifj. Csiszár Dezső

Váratlan halála 1989. május 27-én érte.
Ma, amikor visszagondolunk Csiszár Dezsőre, nemcsak egy szakemberre, egy vezetőre vagy egy kollégára emlékezünk. Egy olyan emberre, aki csendesen, de biztosan hagyott nyomot maga után, a munkájában, a családjában, a barátságaiban, és azokban a történetekben, amelyeket ma is szeretettel idéznek fel róla.

Külön köszönet gyermekeinek, Csiszár Marikának és testvérének Dezsőnek az információkért, hogy édesapjukról, hiteles képet kaphattunk.

Folytatás hamarosan…